A lovak garázdálkodása ismét borzolja a kedélyeket Székelytamásfalván. Fejér Levente alpolgármester a zabolai tanács múlt heti ülésén felhívta a helyi választottak figyelmét, hogy a Zabola és Székelytamásfalva közötti határrészen az őszi vetéseket lelegelik a felügyeletlenül hagyott lovak, és amíg nem lesz késő, intézkedni kell.
Tavaly decemberben ugyanis a lovak garázdálkodása miatt mintegy 20—25 székelytamásfalvi fiatal összefogott, és lerohanta Gerebenes Ferenc portáját, összetörték a kaput, bezúzták az udvaron levő három putri ablakait, levágták a villanyvezetékeket, a házakból kidobálták a ruhákat, megöltek egy kutyát, és azzal fenyegették meg az otthonlevőket, hogy következő alkalomkor velük is végeznek. A helybéliek szerint Gerebenes több lovat tart, mint amennyinek takarmányt tud biztosítani, így mások földjét legelteti le. Egyes információk szerint a sok ló nem mind az övé, más falvakból való cigányok lovaira is ,,vigyáz". Az alpolgármester úgy tudja, az idegen lovak tulajdonosai Magyarországon dolgoznak, s Gerebenes 50 lejt kap, amiért vigyáz rájuk. A tanács úgy döntött, hogy a kovásznai mintára zabolán is kidolgoznak egy határozatot, amelynek alapján hatékonyan lehet majd intézkedni a felügyeletlenül hagyott állatok sorsáról. A tanácsnak van ugyan legeltetésre vonatkozó határozata, de az nem jogosítja fel az önkormányzat által fizetett közösségi rendőröket, hogy bírságoljanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.