Mi, hol, mikor?

2021. május 10., hétfő, Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató
Május 11-én, kedden 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház emeleti kiállítóterében bemutatják Both Noémi Zsuzsanna történész, muzeológus A székely faluközösség nótáriusa. Imreh István élete és munkássága című kötetét. A szerzővel Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató beszélget.

Tánc
A Háromszék Táncegyüttes Tiszta című néptánc-színházi produkciója május 19-én, szerdán és május 20-án, csütörtökön 19 órától tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön a Háromszék táncstúdióban. Jegyek a központi jegyirodában vásárolhatók hétfőtől csütörtökig 9–16 óra között, pénteken 9-től 13 óráig. Telefon: 0267 312 104.
Vendégelőadás. Május 25-én, kedden vendégelőadással érkezik a Tamási Áron Színházba a Nagyvárad Táncegyüttes, mely 19 órától Katonaének című műsorát mutatja be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Jegyet vásárolni a központi jegyirodában, illetve előadás előtt egy órával lehet.

Zene
OPERETT. A kolozsvári Operettissimo Egyesület május 21-én, pénteken 18 és 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében A lányok angyalok című műsorával lép fel. A belépő ára 35 lej, jegyek elővételben a Treff utazási irodában kaphatók kedden, szerdán és csütörtökön 16–18 óráig. További tudnivalók a 0745 589 214-es és a 0746 208 811-es telefonszámon igényelhetők.

Kiállítás
TŰZZOMÁNC-KIÁLLÍTÁS. Tüzes kapcsolatok címmel tűzzománc-kiállítás nyílik május 11-én, kedden 17 órakor Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban. A tárlatot megnyitja: Elekes Gyula, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója és Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet vezetője. Kiállító művészek: Bálint István, Bessenyei Valéria, Elekes Gyula, Hernádi Paula, Hollósy Katalin, Koszta Zsófia, Kovács Erzsébet, Kőrösi Sándor, Mihály József, Nagy Gábor, Ozsváth Imola, Puja Zsuzsa, Rácz Gábor, Selyem Katalin, Szélyes Emőke, Végh Éva, Zsuffa Péter. A tárlat június 2-ig látogatható hétköznapokon 8–16 óra között.
TUDOMÁNNYAL ÉS FEGYVERREL. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban május 12-én, szerdán 13 órakor megnyílik a Makkai Sándor (1890–1951) erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét bemutató tárlat. Az esemény házigazdája Zelenák József evangélikus esperes, a tárlat kurátora Makkai Lilla nyugalmazott református lelkész, Makkai Sándor unokája. A kiállítást megnyitja Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet vezetője. A tárlat június 15-ig látogatható.
A SZABADSÁG SZÍNEVÁLTOZÁSAI. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábas Házban az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit és alakjait felidéző, az intézmény képzőművészeti és történelmi gyűjteményeinek műtárgyait egymással párbeszédbe állító kiállításon eddig be nem mutatott vagy újonnan vásárolt műtárgyakat láthat a nagyközönség. A tárlaton központi helyet foglal el a nagyváradi születésű Miklóssy Gábor (1912–1998) festőművész több alkotása, ezek között is kiemelt szerepet kap Gábor Áron című festménye, amely száz évvel a forradalmi események után készült, és amellyel nemrég gazdagodott a múzeum képzőművészeti gyűjteménye. Miklóssy Gábor festményei mellett olyan híres alkotók munkái is láthatóak, mint Gyárfás Jenő, Cseh Gusztáv, Varga Nándor Lajos, Szopos Sándor vagy Somogyi Győző. A képzőművészeti alkotásokat a történelmi gyűjtemény válogatott, külföldi kiállításon éppen nem szereplő darabjai egészítik ki. A tárlat május 21-ig látogatható hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 9–16, csütörtökön 9–19, valamint szombat-vasárnap 10–14 óráig. A belépő felnőtteknek 5 lej, gyermekeknek és nyugdíjasoknak ingyenes.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán május 11-én, kedden: 16.30-tól Nászszezon (román felirattal), 17 órától Velence vár (román felirattal), 18.30-tól Éden (román felirattal), 19.15-től Az igazság (román felirattal). A filmvetítéseken való részvétel az érvényben lévő egészségügyi szabályoknak megfelelően történik.

Előadás és beszélgetés a demenciáról
Erdővidék Múzeuma partnerségben a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal május 14-én, pénteken 18 órakor online előadásra hívja az érdeklődőket a múzeum közösségi oldalára (https://www.facebook.com/Erdővidék-Múzeuma-Muzeul-Depresiunii-Baraolt-1448302462151368), ahol Kiss Gabriella PhD mentálhigiénés szakember, a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonának munkatársa A demenciával/Alzheimer kórral élő idősek személyközpontú gondozása. Honnan meríthetünk erőt? címmel kezdeményez és vezet beszélgetést. Emellett bemutatja a Demencia és a család című kötetét, valamint bevezet az Alzheimer Café erdélyi mozgalmának alakulásába. Házigazda: Hoffmann Edit muzeológus. Amennyiben a közvetítés előre nem látható okok miatt nem jöhet létre, a rögzített anyag egy későbbi időpontban megtekinthető lesz a múzeum közösségi oldalán.

Városismereti vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Pál Utcai Fiúk Egyesület 22. alkalommal hirdeti meg népszerű városismereti vetélkedőjét legtöbb négy iskolásból és egy felnőttből álló csapatok részére. Az idei feladatsor megoldása érdekében a jelentkezőknek a vártemplomot, az I. világháború hősi halottainak emlékoszlopát, a sepsiszentgyörgyi holokauszt-emlékparkot, Dávid Ferenc unitárius püspök szobrát és az unitárius templomot is fel kell keresniük, de a Szent József katolikus templomhoz, az evangélikus templomhoz, a megyeszékhely könyvesboltjaihoz is el kell látogatniuk. A válaszokat a diákoknak kell leírniuk nagy odafigyeléssel, mert a helyesírási hibákat tartalmazó feleleteket nem értékelik. A zárt borítékba tett válaszokat június 8-ig kell eljuttatni a következő címre: Sepsiszentgyörgy, Otthon sétány, 34-es tömbház, C lépcsőház, 21-es lakrész. A jelentkezéssel, vetélkedővel kapcsolatos további tudnivalók az egyesület Facebook-oldalán érhetők el, illetve Nemes Emilnél (0754 882 395) és Nemes Elődnél (0746 134 950, nemeselod@yahoo.de).

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 22–6 óráig a Grigore Bălan úton található Salvia (0267 313 513, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Röviden
IVÓVÍZ. Sepsiszentgyörgyön új ivóvízvezeték átkötési munkálatai miatt május 11-én, kedden 8–15 óráig szünetel az ivóvíz-szolgáltatás a Rózsa utcában. A szolgáltatás újraindítása után a víz elszíneződésére lehet számítani.
SZEMÉTELSZÁLLÍTÁS. A Tega Rt. ma Nagyborosnyón és Kisborosnyón gyűjti a szelektív hulladékot. Felhívják a nagyborosnyói, kisborosnyói, kispataki, feldobolyi, cófalvi, lécfalvi és várhegyi lakosok figyelmét, hogy a Nagyborosnyó helyi önkormányzatával kötött szerződés értelmében a Tega minden szerdán elszállítja a hulladékot a felsorolt településekről.
GOMBAVIZSGÁLAT. A László Kálmán Gombászegyesület és a Tega szervezésében Sepsiszentgyörgy központi zöldségpiacán Zoltán Sándor gombaszakértő minden szerdán és pénteken 8 és 10, vasárnap pedig 9 és 11 óra között átvizsgálja a gyűjtött gombákat és szakmai tanácsot ad. A szolgáltatás ingyenes.
INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLATRA számíthatnak mindazok, akiket magyarságuk vagy vélhetően magyarságuk miatt jogsérelem ért. Elérhetőség a 0741 568 527-es telefonon.
KÖZVILÁGÍTÁSI HIBABEJELENTŐ. Éjjel-nappal jelenthetik a sepsiszentgyörgyi lakosok a város utcai világításával kapcsolatos gondokat a 0751 586 462-es telefonszámon. A kisebb meghibásodásokat (például a kiégett villanykörték cseréjét) 48 órán belül meg kell oldania a Flash Lighting részvénytársaságnak. Ha ez nem történik meg, a városháza munkatársait az info@sepsi.ro e-mail-címen lehet értesíteni a mulasztásról.
LELKI SEGÉLY TELEFONON. Az erdélyi telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat szakembereihez hétköznapokon 8–24 óráig fordulhatnak a 0754 800 808-as normál díjas telefonszámon. A névtelenül igénybe vehető szolgáltatás online is működik, a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címen érhető el.
HASZNOS TELEFONSZÁM. A sepsiszentgyörgyi közös temetővel kapcsolatos észrevételek hétköznapokon 8–16 óráig a 0733 937 831-es telefonszámon jelezhetők.

Hozzászólások
Szavazás
Készül-e ön nyaralni idén?







eredmények
szavazatok száma 367
szavazógép
2021-05-09: Belföld - :

Tovább enyhült a járvány

Az elmúlt 24 órában 857 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak Romániában, ezzel az igazolt fertőzöttek száma 1 066 111-re emelkedett a járvány kezdete óta – közölte a Stratégiai Kommunikációs Törzs (SKT). A legutóbbi tájékoztatás óta 20 463 tesztet végeztek, a megvizsgáltak 4,19 százaléka bizonyult pozitívnak. Háromszéken 4, Hargita megyében 20, Maros megyében pedig 38 beteget azonosítottak a tegnap óta.
2021-05-10: Elhalálozás - :

Elhalálozás