A megyei nyugdíjpénztárat is felkereste múlt csütörtöki sepsiszentgyörgyi munkalátogatásán Raluca Turcan munkaügyi miniszter, aki sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a tapasztaltak alapján Háromszéken is sikeresen lezárult a járandóságok újraszámolásának második szakasza. A tárcavezető ugyanakkor e folyamat fontosságáról is beszélt, egyebek mellett kijelentve: nagyon sok az elszámolt nyugdíj, ezért az állam hatalmas összegeket fizet kártérítésként azon jogosultaknak, akik bírósághoz fordultak a járandóságuk körüli egyenlőtlenségek miatt, és pert nyertek.
A tárcavezető elmondta: a harmadik szakasz előkészítéseként most tesztelik azt a számítógépes rendszert, amelynek adatbázisába bekerülnek majd minden egyes személy esetében azok az adatok, melyek igazolják a nyugdíjjogosultságot, illetve a javadalmazások pontos mértékének meghatározásához elengedhetetlenek. Ezen adatok alapján végzi majd el ez a program az újraszámolást. Raluca Turcan ugyanakkor elmondta: az általa vezetett tárca kiemelt célja, hogy megszüntessék a járandóságok terén még mindig létező súlyos egyenlőtlenségeket. A múltban rosszul kiszámolt nyugdíjak okozta állapotokra példaként a tárcavezető elmondta: országos szinten a nem megfelelően megállapított járandóságok miatt pereskedők java része nyer a bíróságon, ami hatalmas kiadásokra kényszeríti az államot. A háromszéki pénztártól rendelkezésére bocsátott adatok értelmében, Kovászna megyében az ebben a kérdésben pereskedők hetven százalékának igazat adnak az ítélőszékek, és csak idén 20 ezer lejre rúgott az összeg, amit kártérítésként ki kellett fizetni a jogosultaknak. Országos szinten ez az összeg az elmúlt öt évben elérte a 42 millió lejt.
Újságírói felvetésre, mely szerint fennáll-e annak a veszélye az újraszámolásnál, hogy azokban a megyékben, ahol a nyugdíjpénztárak archívuma különböző okokból részben megsemmisült (mint történt az Sepsiszentgyörgyön a Debren-patak egy évtizeddel ezelőtti áradásakor), a jogosultak a szolgálati éveket bizonyító iratok miatt elveszíthetik a járandóságok egy részét, Turcan úgy vélte: valamilyen lehetőségnek léteznie kell a munkaévek biztosítására. A miniszter arról mindenkit biztosított, hogy a szerzett jognak számító járandóságot nem lehet elveszíteni, ami pedig az archívumokkal kapcsolatos gondokat illeti, biztos benne, hogy a nyugdíjpénztáraknál megtalálják a megoldást az eltűnt iratokra. A tárcavezető arra is kitért, hogy a mostani újraszámolás egyik célja pont az, hogy végre sikerüljön már a papír alapú „sínes nyugdíjdossziékat” felszámolni – országosan még mindig 250 ezer ilyenről tudnak –, és a többi nagyjából 4,7 millióval együtt, melyek különböző elektronikus hordozókon találhatók, végre egy egységes, digitális, biztonságos archiválási rendszerbe egyesíteni. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.