Irodalmi Karaván
Újabb székelyföldi irodalmi felolvasókaravánra indul az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája, partnerségben a Székelyföld folyóirattal. Ezúttal Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen mutatkozik be három fiatal erdélyi szerző: Borcsa Imola Székelyföld-díjas író, György Alida Látó-nívódíjas író, költő és Sztercey Szabolcs Méhes György-debütdíjas költő. A fellépőkkel André Ferenc költő, slammer, a Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője beszélget. Kézdivásárhelyen május 13-án, csütörtökön 18 órakor a Vigadó Művelődési Házban (Gábor Áron tér 21.) lépnek fel a szerzők.
Színház
A TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ Műsor című színházi beszélgetéssorozatának ötödik részét május 14-én, pénteken 19 órától vetítik Sepsiszentgyörgyön a nagyteremben. Ebben a részben Fekete Mária, Kovács Kati és Kolcsár József színművészekkel ismerkedhetnek meg közelebbről a nézők, műsorvezető Pál-Ferenczi Gyöngyi. A hatodik Műsort május 27-én, csütörtökön 19 órától vetítik a nagyteremben. Házigazda Kolcsár József, vendégei pedig P. Magyarosi Imola, Szakács László és Erdei Gábor. ♦ Május 18-án, kedden és május 19-én, szerdán 19 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtérrel) Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadását játssza a társulat (rendező: Radu Afrim). Helyek foglalhatók telefonon (0728 083 336, 0267 312 104) vagy személyesen a központi jegyirodában. ♦ Az élő előadásokon és vetítéseken kívül a Vimeo videómegosztó platformon továbbra is elérhető a Műsor című színházi beszélgetéssorozat mindegyik része, valamint az Aritmia.doc című előadás, melyeket 4 dolláros áron lehet megtekinteni a színház Facebook-oldalán található linkről. A 16 lej körüli összeget a link aktiválásakor bankkártyáról lehet kifizetni.
AZ M STUDIO MOZGÁSSZÍNHÁZ Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban május 23-án, vasárnap 19 órától a Pam param című produkciót játssza (koncepció-koreográfia: Andrea Gavriliu).
Tánc
A Háromszék Táncegyüttes Tiszta című néptáncszínházi produkciója május 19-én, szerdán és május 20-án, csütörtökön 19 órától tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Jegyek a központi jegyirodában vásárolhatók hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig. Telefon: 0267 312 104.
Vendégelőadás. Május 25-én, kedden vendégelőadással érkezik a Tamási Áron Színházba a Nagyvárad Táncegyüttes, mely 19 órától Katonaének című műsorát mutatja be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Jegyet vásárolni a központi jegyirodában, illetve előadás előtt egy órával lehet.
Kiállítás
TUDOMÁNNYAL ÉS FEGYVERREL. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban ma 13 órakor megnyílik a Makkai Sándor (1890–1951) erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét bemutató tárlat. Az esemény házigazdája Zelenák József evangélikus esperes, a tárlat kurátora Makkai Lilla nyugalmazott református lelkész, Makkai Sándor unokája. A kiállítást megnyitja Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet vezetője.
AZ ERDÉLYI MŰVÉSZETI KÖZPONTBAN (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 2. szám, földszinti kiállítótér) május 14-én, pénteken 18 órakor nyílik Véső Ágoston festőművész kiállítása. A tárlatot megnyitja Gazda József művészettörténész, a kiállítás kurátora Madaras Péter. A kiállítás megtekinthető június 11-ig keddtől péntekig 10 és 17, szombaton 10 és 18 óra között.
A SZABADSÁG SZÍNEVÁLTOZÁSAI. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábas Házban az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit és alakjait felidéző, az intézmény képzőművészeti és történelmi gyűjteményeinek műtárgyait egymással párbeszédbe állító kiállításon eddig be nem mutatott vagy újonnan vásárolt műtárgyakat láthat a nagyközönség. A tárlaton központi helyet foglal el a nagyváradi születésű Miklóssy Gábor (1912–1998) festőművész több alkotása, ezek között is kiemelt szerepet kap Gábor Áron című festménye, amely száz évvel a forradalmi események után készült, és amellyel nemrég gazdagodott a múzeum képzőművészeti gyűjteménye. Miklóssy Gábor festményei mellett olyan híres alkotók munkái is láthatóak, mint Gyárfás Jenő, Cseh Gusztáv, Varga Nándor Lajos, Szopos Sándor vagy Somogyi Győző. A képzőművészeti alkotásokat a történelmi gyűjtemény válogatott, külföldi kiállításon éppen nem szereplő darabjai egészítik ki. A tárlat május 21-ig látogatható hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 9–16, csütörtökön 9–19, valamint szombat-vasárnap 10–14 óráig.
Zene
OPERETT. A kolozsvári Operettissimo május 21-én, pénteken 18 és 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében A lányok angyalok című műsorával lép fel. A belépő ára 35 lej, jegyek elővételben a Treff utazási irodában kaphatók szerdán és csütörtökön 16–18 óráig. További tudnivalók a 0745 589 214-es és a 0746 208 811-es telefonszámon.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma 16.45-től Scooby (románul beszélő), 17 órától Nagypapa-hadművelet (magyarul beszélő), 19 órától Portré a lángoló fiatal lányról (román felirattal), 19.15 órától Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban.
Ingyenes ügyintézés Bardocon
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–18 óráig Bardocon a polgármesteri hivatalban fogadják az érdeklődőket szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett. Az igénylőknek segítenek a magyar állampolgárság kérelmezésében, a gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, az útlevél igénylésében, regisztrációval, illetve anyasági és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben, és dossziék összeállításában is. A kérelmek Háromszéken is benyújthatók, anélkül, hogy Csíkszeredába kelljen utaznunk: Sepsiszentgyörgyön hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig az RMDSZ székházában (Martinovics Ignác utca 2. szám, a Beör-palota első emelete, telefon: 0735 610 100), illetve a szervezet kovásznai (Szabadság utca 12. szám, telefon: 0734 639 897), kézdivásárhelyi (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540), valamint baróti irodájában (Szabadság utca 19-es tömbház, 4B lépcsőház, telefon: 0742 174 168).
Röviden
ÚTLEZÁRÁS. Péntekig Sepsiszentgyörgyön lezárják a Puskás Tivadar utca és az Olt utca közötti útkereszteződést az esővíz-elvezető rendszert érintő munkálatok miatt.
SZEMÉTELSZÁLLÍTÁS. A Tega Rt. csütörtökön Zágonban, pénteken Papolcon gyűjti a szelektív hulladékot.
ÜGYINTÉZÉS. A sepsiszentgyörgyi közös temetővel kapcsolatos ügyintézést májustól két helyen teszi lehetővé a Tega Rt.: az Ág utca 1. szám alatti irodákban (hétköznapokon 8–15 óráig), illetve a Vár utca 52. szám alatt, a temető bejáratánál található irodában (hétköznapokon 12–16 óráig).
GOMBAVIZSGÁLAT. A László Kálmán Gombászegyesület és a Tega szervezésében Sepsiszentgyörgy központi zöldségpiacán a gombászegyesület részéről hozzáértő személy minden szerdán és pénteken 8 és 10, vasárnap pedig 9 és 11 óra között átvizsgálja a gyűjtött gombákat és szakmai tanácsot ad.
HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház alagsorában ma 18 órára várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót, figyelembe véve az egészségügyi szabályok betartását.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 22–6 óráig a Grigore Bălan úton található Salvia (0267 313 513, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen mától a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.