Fegyveres támadás történt tegnap az oroszországi Kazany egy iskolájában, amelynek nyolc halálos áldozata és 21 sebesültje van. A támadást egy 19 éves helyi fiatalember, Ilnaz Galjavijev hajtotta végre, akit a biztonsági erők elfogtak. A Moscow Times szerint Galjavijev korábban az iskola tanulója volt, és a közösségi médiában előre bejelentette, hogy mit tervez.
A TASZSZ orosz hírügynökség egy forrása arról számolt be, hogy a férfi áprilisig főiskolán tanult, ahol csöndes és nyugodt diákként ismerték, tisztelettudóan viszonyult a többiekhez és a tanárokhoz, tanulmányi problémák miatt azonban eltanácsolták. A korábbi híradások két támadóról szóltak, de Lilija Galimova, a tatárföldi elnök sajtószolgálatának vezetője valótlannak nevezte az erről szóló állításokat. Elmondása szerint a támadó magányos elkövető volt. Rusztam Minnyihanov tatárföldi elnök sajtószolgálata legalább nyolc halálos áldozatról és 21 sebesültről számolt be. A sebesültek között 18 gyerek és három felnőtt van. Az egyik halálos áldozat egy tanár – tették hozzá. A regionális egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a kórházba vitt gyerekek közül hatan rendkívül súlyos állapotban vannak.
A fegyveres támadás a Volga menti nagyváros 175-ös számú iskolájában történt, a TASZSZ jelentése szerint a támadás pillanatában több mint 700 diák tartózkodott az épületben, továbbá az iskola nagyjából 70 munkatársa, köztük több mint 50 tanár. A támadó a főbejáraton keresztül sétált be az épületbe, ahol automata fegyverből tüzet nyitott. Egy diák korábban a TASZSZ-nak elmondta, hogy a támadást megelőzően robbanás rázta meg az épületet. Egy szemtanú az orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy gyerekek ugráltak ki az ablakokon a támadó elől menekülve.
Az orosz nyomozóbizottság tömeges gyilkosság ügyében indított nyomozást. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az elmúlt években rendszeresen beszámolt iskolák elleni támadási kísérletek meghiúsításáról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.