Túlérzékenyek, kiszámíthatatlanok, sértődékenyek, függetlenségre vágynak, mennének, repülnének, de közben még szívesen bevackolják magukat anya ölébe. A kamaszkor viharos időszakával kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Ezért is érdemes időnként frissíteni a tudásunkat, hogy több megértéssel viszonyulhassunk a gyermekeink fejlődéséből adódó új helyzetekhez.
A felnövekvő csemetéink életének bizonyos időszakában egy láthatatlan karmester intésére beindulnak a hormonok, felpörögnek az események az agyban, amely gyakorlatilag áthuzalozza önmagát, és mindebből kifelé az látszik, hogy az addig csendes, ki- és beszámítható gyermekünk szinte megőrül. Mintha figyelmeztető táblák alatt élnék az életüket: „Vigyázat! Átépítés miatt zárva!” vagy „Szigorúan őrzött terület! Belépni csak saját felelősségre!”
Serdülőink hangulatingadozásai kiszámíthatatlanná válnak. Míg az egyik pillanatban egészen pontosan elvégez valamit, egy másik helyzetben már egy gyámoltalan kisgyereket találunk, de az is lehet, hogy a rábízott feladat helyett poénból valami érthetetlenül veszélyes, kockázatos dolgot próbál ki.
Mindezek ellenére szülőként, nevelőként a mi dolgunk, hogy megerősítsük tinédzsereinket azzal, hogy elhisszük: többre, jobbra képesek.
Igen, egy kamasz már bevetheti a saját ágyát, rendben tarthatja, takaríthatja a szobáját. Kérjük meg őket, hogy alkalmanként segítsenek vacsorát készíteni, és jó, ha ott a falon egy házimunka-táblázat, amelyben sűrűn szerepel a nevük. Beszéljünk arról nekik, hogy ők is a család része, és a felelősség őket is megilleti. Persze hogy tiltakozni és panaszkodni fognak, főleg eleinte. De ez egy újabb lehetőség arra, hogy megtanítsunk nekik valamit a jó hozzáállás, a türelem és a segítőkészség értékéről.
Keressünk az otthonon kívül is olyan tevékenységeket, amelyek megfelelnek az érdeklődésüknek, és részvételre ösztönzik őket. A nagyfiam múlt nyáron önkéntes munkát vállalt egy sérülteket segítő alapítványnál. Miközben ágyakat pakolt ki-be és bútorokat költöztetett, megtapasztalhatta, hogy bizonyos dolgok nem lesznek „csak úgy” maguktól, hogy a nehéz fizikai munkának megvannak az áldásai, hogy a pénzt nem mindig „keressük”, „találjuk” vagy ajándékként kapjuk, hanem azért időnként keményen meg is kell dolgozni. Jó tapasztalat volt számára, idén is szívesen megismételné.
A tizenévesek tiszteletlenek – panaszkodik sok szülő. Ha ez igaz, akkor érdemes tükörbe néznünk! Persze, minden tizenéves próbálgatja a határait, és valamilyen módon visszaszól és lázad. De ha a tinédzser folyamatosan durván viselkedik a szüleivel vagy másokkal szemben, akkor valószínűleg azért teszi, mert megteheti, mert hagyják őt.
Ne féljünk tudomásukra hozni, hogy viselkedésük következményekkel jár, és legyünk következetesek, kitartóak ebben. Merjük fegyelmezni a gyermekeinket!
A tiszteletlenség mögött ugyanakkor valami más is lappanghat. Ha úgy gondoljuk, hogy a serdülőkorú gyermekünk többre képes, de mégis úgy dönt, hogy továbbra is tiszteletlenül viselkedik, előfordulhat, hogy csalódott vagy szorong valami miatt, és ezt már ajánlatos valamiképpen a felszínre hozni, akkor is, ha be kell merészkedni életének átépítés alatt álló, ingoványos terepére. Tiszteletlenségük valójában segélykiáltás is lehet, hogy foglalkozzon velük már valaki.
Kevés dolog ad akkora erőt egy kisebbrendűségi komplexusokkal, megfelelési vággyal küzdő, bizonytalan, csetlő-botló serdülőnek, mint az, amikor azt mondjuk: hiszek benned, képes vagy rá, és sokkal többre is képes vagy, hajrá, kezdd el! Ajándékozzuk meg ezzel a bátorítással gyermekeinket.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa