Pénteken hatórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a vasutasok, reggel héttől délután egyig szüntetik be a munkát. A Román Állami Vasutak személyszállító és infrastruktúra-részlegének igazgatói tegnap folytattak tárgyalásokat az illetékes szakszervezetekkel. Utóbbiak vezetői hangsúlyozták, hogy nem béremelést kérnek, hanem jobb munkakörülményeket.
A vasutasok azt követelik, fogadják el az általuk óhajtott költségvetés-tervezetet, hogy megvalósulhassanak a munkafeltételek javításához és a közlekedés biztonságosságának növeléséhez szükséges beruházások. Gheorghe Popa szakszervezeti vezető közölte, hogy erre nem kaptak biztosítékot a tegnapi tárgyalásokon, ezért kitartanak korábbi döntésük mellett, és pénteken hat órán át felfüggesztik a munkát. A vasutasok általános sztrájkot is kilátásba helyeztek, de nem döntöttek még annak időpontjáról.
Alexandru Noapteş, a CFR személyszállító részlegének vezérigazgatója a tárgyalásokat követően elmondta: a szakszervezeti vezetők azt állítják, hogy teljes mértékben megszűnik a figyelmeztető sztrájk idején a vonatok közlekedése, de a törvényes előírások arra kötelezik a vasutasokat, hogy legalább a forgalom egyharmadát biztosítsák. A vezérigazgató szerint a sztrájk miatt a vasúti közlekedés pénteken csak az esti órákban indítható újra teljes mértékben. Călin Popescu Tăriceanu kormányfő felkérte Ludovic Orban szállítási minisztert, tárgyaljon a vasutas-szakszervezetek képviselőivel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.