Hatalmas, több modulból álló űrhotel megnyitását tervezi a kaliforniai Gateway Foundation; az építményt Voyager Állomásnak (Voyager Station) nevezik, és az óceánjárók által nyújtott luxust és kényelmet kínálja majd.
A Gateway űrhotel terve nem új keletű, ugyanis már 2019-ben megjelentek a róla szóló hírek. Akkor viszont még Von Braun Stationnek nevezték. A projektet azért kellett átkeresztelni, mert mint utóbb kiderült, a náci Németország rakétatudósát Wernher von Braunnak hívták. A Voyager Állomás egy összesen 24 modulból álló, gyűrű formájú űrhotel lenne. A tervek alapján a hotelt 2026-ban kezdik el megépíteni, 2027-ben pedig ki is lehetne bérelni az első szobákat. A fenntartó egyelőre nem közölte, mekkora költségei lesznek az űrhotelnek, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy csakis a legtehetősebbek tudnak majd megszállni benne. Annál is inkább, mert odajutni sem lesz filléres kiadás: a Virgin Galactic, amely már most is árul jegyeket polgári űrrepülőjére, mintegy 250 ezer dollárt kér ülésenként.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.