A Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés és a Zöld Nap Egyesület tagjai – Barta Vilmos és Tóth László, illetve Ráduly Attila elnök, a 22 éves magyarországi Veress Nikolett Adrienn, a 24 éves grúziai Ana Jgerenaia és a 26 éves törökországi Ayten Kurnaz – kitakarították Kézdivásárhelyen a régi református temető római katolikus parcellájában báró Purcell János (1765-1829) ezredes, a székely katonanevelde alapítója gazzal benőtt sírhelyét és annak környékét.
A civil tömörülés három esztendővel ezelőtt döntött arról, hogy igyekszik rendben tartani, illetve felújítani az ezredes végső nyughelyét. A sírhely felújítása két évvel ezelőtt kezdődött el, amikor Hegedűs Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás anyagi támogatásával kicserélték a sírhely födémét, megállítva ezáltal annak további beázását. Tavaly a világjárvány és pénzhiány miatt nem sikerült folytatni a munkát, amire remélhetőleg idén kerülhet sor, mivel a felújításhoz szükséges pénz egy részét sikerült adományokból előteremteni. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.