Tavaly januárban, februárban még csak kíváncsian figyeltük a maszkos kínaiakat, nevettünk a világhálón keringő kisfilmeken, ahol egy drón égből jövő intéssel utasítgatja őket a száj és orrvédő lepel viselésére. Aztán alig néhány hónap múlva nálunk is az élet mindennapi részévé vált. Nyáron meleg volt, télen a párásodás miatt kellemetlen, de hordtuk, ha nem akartunk fertőződni és fertőzni. Szép lassan megszoktuk, hogy megváltozott az életünk, korlátoznunk kell mozgásterünket, halasztani a társasági eseményeket, kultúrával, szórakozással legfennebb otthonunkban találkozhattunk, hogy elmaradtak a rokoni, baráti ölelések, a távolságtartás lett egyik legfontosabb vezérszavunk. És úgy tűnt, sosem lesz vége, tiltások, szabályok kötöttek gúzsba, egy részük értelmetlenül, hisz kísérletezés folyt, még a magukat szakembernek nevezők sem tudták pontosan, mi szükséges és mi valóban hatásos.

Meghasonlott társadalmunk, hatalmas ellentétek szöktek szárba: előbb a harsány vírustagadók árasztották el az internetet, majd, amikor szaporodott a betegek, az elhunytak száma és vitathatatlanná vált a fertőzés léte, a korlátozások és a maszk ellenzői, akik szabadságjogaik megsértését látták az elrendelt intézkedésekben. Aztán decemberben, amikor megjelentek az első oltások, életmagra kapott a vakcinaellenesek hangos és agresszív tábora, mely mai napig eredményesen tombol, rém- és álhírekkel riasztja el az embereket a védekezés legkézenfekvőbb, tudományosan legmegalapozottabb módjától.

Immár nálunk is lecsengőben a járvány harmadik hulláma, viszonylag jól halad az oltáskampány, így a várt június elsejénél hamarabb, már szombattól feloldottak néhány korlátozást. És úgy tűnik, a mostani enyhítések még a tavaly májusi nyitásnál is nagyobb örömet hoztak, pedig akkor a teljes bezártságból szabadultunk, de ezúttal mintha az alagút vége is látszana. Szombaton szinte ragyogtak az emberek az utcákon, pedig csak annyi történt, hogy maszk nélkül sétálhattak, látták egymás arcát, mosolyát, nem kellett kötelező módon este tízig hazaérniük. A normalitás pici szelete visszaköltözött életünkbe.

Ám a járvány még korántsem ért véget, ha nem oltatjuk be magunkat, ha nem alakul ki a tömeges immunitás, újabb és újabb hullámok jöhetnek, és megtapasztalhattuk, hogy mindenik pusztítóbb az előzőnél. Ha azt akarjuk, hogy szombati örömünknek legyen folytatása, hogy feloldják a többi korlátozást, és olyan legyen az életünk, mint 2020 márciusa előtt, vállalnunk kell az oltást, mert nélküle csak szép emlék lesz sok minden a járvány előtti életünkből. Maradnak a tiltások, szigorú szabályok, a betegség és a rengeteg halál. Most, csöppet fellélegezve, érdemes elgondolkodni a jövő lehetőségein!