Tisztább lett az Olt sepsiszentgyörgyi szakasza

2021. május 17., hétfő, Közélet

Közel háromszáz zsáknyi szemét gyűlt össze azon a szombati takarításon, melyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kezdeményezett partnereivel az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszának megtisztítására. A délelőtt tíz órára meghirdetett akcióba több mint százan kapcsolódtak be, gyermekek és felnőttek egyaránt, akik csapatokba szerveződve gyűjtötték a hulladékot.

  • Fotó: Turulmadár Ifjúsági Iroda
    Fotó: Turulmadár Ifjúsági Iroda

Bereczki Kinga ügyvezető lapunk érdeklődésére elmondta, csoportok is csatlakoztak felhívásukhoz, így a Lármafa Egyesület, a Vöröskereszt és a Turulmadár Ifjúsági Iroda önkéntesei is szedték a szemetet a folyóparton. Zsákjaikba főleg háztartási hulladék került, de játékokat, ruhadarabokat is találtak, sőt, gumiabroncs és személyes holmik is eldobva hevertek a folyó mentén. Azt tapasztalták, van néhány olyan pont, ahol több a hulladék, ezért javasolni fogják a városházának, hogy ott helyezzenek ki tárolókat, de a vízről is igen sok szemét gyűlt össze. Megjegyezte, a vízügyi hatóság a napokban munkagépeivel összegyűjti az építkezési hulladékot a folyó partjáról.

Összességében jó hangulatú akció volt a szombati, melynek során többen jelezték, nem is tudták, hogy milyen gyönyörű helyek vannak az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszán – mutatott rá a HKA ügyvezetője. Jelezte azt is, a Trident mögötti partszakasz kitakarítására a következő napokban kerül sor.

Mint arról korábban beszámoltunk, a HKA a Mai Mult Verde fővárosi környezetvédelmi szervezettel társulva, közel harminc Hargita és Kovászna megyei település lakóinak mozgósításával kívánja megtakarítani az Olt folyót annak forrásától kezdve. A kezdeményezés a Tiszta vízzel országos program keretében valósul meg, célja pedig az, hogy minél kevesebb műanyag hulladék kerüljön a hazai folyókba. Az átfogó takarítás Háromszéken 11 település – Illyefalva, Kilyén, Sepsiszentgyörgy, Gidófalva, Étfalvazoltán, Bodok, Oltszem, Málnás, Málnásfürdő, Mikóújfalu, Sepsibükszád – térségét érinti.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2021-05-17: Közélet - Hecser László:

Négy baróti hunyt el autóbalesetben

Négy férfi péntek reggel Barótról dolgozni indult, ám Brassóba nem érkezhettek meg: autójuk Szászveresmart szászmagyarósi végében tehergépkocsival ütközött. Ketten azonnal elhunytak, kettőjüket a kiérkező rohammentősök próbálták megmenteni, de erőfeszítésük hasztalannak bizonyult.
2021-05-18: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Tánc
VENDÉGELŐADÁSOK. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Erdély.ma – Levelek Londonba című előadását mutatja be Kézdivásárhelyen a Vigadóban ma 19 órától. Rendező-koreográfus, forgatókönyvíró: Diószegi László. Igazgató, művészeti vezető: András Mihály. Jegyek a művelődési ház jegypénztárában válthatóak: a teljes árú jegy 20 lej, a nyugdíjas- és diákjegy 10 lej. Előzetes regisztráció a 0730 600 279-es telefonon.