MEDVÉK A VÁROSOKBAN. Bușteni forgalmas főutcáján filmeztek le vasárnap este egy medvét. Szerencsére rossz idő volt, kevesen jártak kint, az üzletek is bezártak már.
A Prahova völgyében egyre gyakrabban találkoznak medvékkel az ott élők, illetve az oda látogatók, de nem annyira gyakran, mint Székelyföldön: ugyanazon a napon Hargita megyében ötször kértek segítséget a 112-es telefonszámon a medvék miatt. Maroshévízen kétszer küldték ki a járőröket, de csak az egyik helyen találták meg és zavarták el az állatot, Tusnádfürdőn pedig háromszor volt szükség a hatóságokra: vasárnap este egy példányt a Szent Anna sétányról, két másikat az Állomás utcáról kergettek vissza az erdőbe, egy harmadik pedig tegnap reggel a peronon őgyelgett. (Ziare.com)
JÖHET A NYOMKÖVETŐ LÁBPEREC. Kihirdette Klaus Johannis államelnök az agresszorok elektronikus nyomkövetőjére vonatkozó törvényt. A mobil megfigyelőeszközt, amely GPS-en keresztül mutatja viselője mozgását, azoknak a bokájára (esetleg karjára) szerelik fel, akiket távolságtartásra köteleznek például családon belüli erőszak miatt. A nyomkövetőket egy országos rendszerben figyelik, amely közvetlen riasztást küld a rendőrségre, ha a bántalmazó átlépi az előírt határt. A törvényre azért volt szükség, mert 2019-ben a kiadott távoltartási parancsok több mint egyharmadát megszegték. (Hotnews)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.