A szülőföldön való megmaradásnak több lábon kell állnia, ezért a Vajdaságban például a szerb–magyar együttélést kell erősíteni minden területen – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára tegnap az MTI-nek nyilatkozva.
Az államtitkár Szabadkán egyházi vezetőkkel közösen ismertette a magyar kormány Magyar Templomfelújítási Programjának Vajdaságra vonatkozó részét. Soltész Miklós természetesnek nevezte, hogy a vajdasági magyarokat is segíti a kormány, és felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 óta a vajdasági magyar történelmi egyházak támogatása megnégyszereződött.
Mint mondta: huszonhárom település huszonöt templomának felújításában segít a magyar kormány, amely számára a határon túli területek lelki megerősítése, a koronavírus-járvány után pedig a „lelki újraindítása” is kiemelt fontosságú. Mint mondta, a lelki újraindításra azért van szükség a világjárvány egy éve után, mert mindenki nehéz időszakot élt túl, rengetegen betegedtek meg, és sok volt a koronavírushoz köthető haláleset is. Ebben a lelki újraindulásban segíthetnek az egyházak és az egyházi személyek.
Az államtitkár rámutatott, hogy a templomfelújítási program keretében a Vajdaságban 326 millió forintból újulnak meg a templomok, és ez a lelki megerősítés mellett a helyi munkaerő megmaradását is segíti. A következő időszakban a szabadkai római katolikus egyházmegye tizennégy templomot, a nagybecskereki római katolikus egyházmegye hét templomot, a református egyházkerület pedig négy templomot tud majd felújítani.
A szabadkai találkozón Slavko Večerin, a szabadkai egyházmegye katolikus püspöke, Német László, a nagybecskereki egyházmegye katolikus püspöke, Halász Béla, a szerbiai református keresztyén egyház püspöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke vett részt.
Soltész Miklós az MTI-nek kiemelte: a mostani szerb–magyar kapcsolatok jelentősen szolgálják a békés együttélést, így például az erőszakos és irányított migráció elleni küzdelemben, a határok megvédésében is együtt tud működni a két fél. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a Magyarországon élő kisebbségeket az utóbbi tíz évben több területen is támogatta, így Budapesten, Deszken, Battonyán, Lóréven és Szegeden is oktatási-köznevelési intézményeket támogatott körülbelül hárommilliárd forint értékben. Emellett pedig az ortodox szerb templomokat és közösségi épületeket is támogatta a kormány, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum felújításához például 4,5 milliárd forinttal járultak hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.