A madárinfluenzával kapcsolatos szakszerű információkat, ajánlásokat kaptunk dr. Örsi Csabától, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetőjétől. A főállatorvos figyelmeztet: be kell tartani a járványra vonatkozó törvényes előírásokat, de a háztáji gazdaságokban is fontos szem előtt tartani néhány szabályt, melyekkel megelőzhető a madárinfluenza terjedése, a szárnyasállomány elhullása.
A madárinfluenza háziszárnyasok és vadon élő madarak vírusos megbetegedése, amely az állatok elhullásához vezet. A H5N8 vírus embereket nem betegít meg, azonban minden állattartónak fontos, hogy betartsa az óvintézkedéseket. Romániában május elején madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolták Maros és Hargita megyében. Az érintett állomány egy része közösségen belüli kereskedelemből származik. Figyelembe véve a jelenlegi madárinfluenza-járványt, az uniós kereskedelemből származó baromfi, tojás vagy naposcsibe ellenőrzésen esik át.
A baromfitenyésztő egységeknek szigorúan be kell tartani a 2018/21-es számú rendeletben megszabott járványügyi szabályokat.
A háztáji gazdaságokban kiemelten fontos, hogy a szárnyasokat lehetőleg tartsák zárt, fedett helyen, hogy ne érintkezhessenek vadon élő madarakkal. Az állatok takarmányát és ivóvizét szintén fedett, oldalról is zárt helyen kell tartani. Fokozottan oda kell figyelni a higiéniai szabályok betartására, a szárnyasokkal való érintkezés előtt és után alaposan mossunk kezet szappannal, bő vízzel. Háztáji körülmények között se használjuk más célra az állatok gondozásakor viselt öltözetet, beleértve a cipőt, csizmát. Mindennap alaposan tisztítsuk meg az állatok gondozása során használt szerszámokat, eszközöket. Ha beteg vagy elhullott szárnyast kell megfogni, használjunk nejlon- vagy gumikesztyűt. Új állomány vásárlásakor az újonnan vásárolt állatokat különítsük el a már meglévőktől. És végül, ha a baromfinál bármilyen rendellenességet tapasztalunk, gazdaságunk közelében beteg vagy elhullott madarat találunk, azonnal értesítsük a körzeti állatorvost – hívja fel a figyelmet Örsi Csaba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.