A Sepsi OSK tegnap 2–1 arányban kikapott az Academica Clinceni vendégeként a felsőházi rájátszás utolsó előtti, 9. fordulójában, így az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül, biztosan a negyedik pozícióban zárja a bajnokságot, ami története eddigi legjobb helyezése. A háromszéki csapat a 2020–2021. évi idényben negyedszer szenvedett vereséget idegenben, ebből kétszer az Ilfov megyei együttes bizonyult jobbnak.
A sepsiszentgyörgyi csapat a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, már a 3. percben veszélyeztetett, azonban Marius Ștefănescu éles szögből leadott lövése elkerülte a kaput. A vendégek a folytatásban is többet birtokolták a labdát, aminek köszönhetően az újabb gólszerzési lehetőségre sem kellett sokat várni, Andrei Dumiter három védő szorításában betört a tizenhatos területre, viszont lövését Aurelian Păun bravúrral szögletre mentette. A rögzített helyzetet kihasználva a piros-fehér mezesek megszerezték a vezetést, Florin Purece sarokrúgása után Dumiter fejjel Adnan Aganović irányába továbbított, a horvát középpályás pedig közelről könnyedén a hálóba bólintott (0–1).
A vendégeknek nem sikerült megtartani az előnyüket, ugyanis a házigazdák a 16. percben váratlanul egyenlítettek. Florin Achim jobb oldali beívelését Cristian Tănase senkitől sem zavarva néhány méterről védhetetlenül a bal felsőbe fejelte (1–1). Az első félidőben mindkét csapatnak akadt még egy helyzete, a háromszéki együttes részéről Purece próbálkozott, akinek távoli lövése kevéssel kerülte el a jobb alsó sarkot, míg a másik oldalon Tănase vette célba a kaput, ám Niczuly Roland könnyedén hárított. A szünetig alábbhagyott a lendület, többnyire a mezőnyben zajlott a küzdelem, egyik kapusnak sem kellett védeni.
A házigazdák a második félidőben határozottabb játékkal rukkoltak elő, aminek az eredménye is meglett, hiszen az 54. percben vezetéshez jutottak. Purece vesztett labdát saját térfelén, majd a hibát kihasználva Cvetelin Csuncsukov 20 méterről a jobb felsőbe bombázott (2–1). Hátrányban Leo Grozavu négyet is cserélt, ám a támadásokból a folytatásban is hiányzott az átütő erő, Aganović és Fülöp Loránd próbálkozását védte Păun, míg Bogdan Mitrea szabadrúgása kevéssel mellé ment. A Sepsi OSK a 90. percben szöglet után egyenlíthetett volna, viszont Dumiter lábáról lecsúszott a labda.
1. Liga, felsőházi rájátszás, 9. forduló: Academica Clinceni–Sepsi OSK 2–1 (1–1).
Călărași, Ion Comșa Stadion. Vezette: Cătălin Popa (Pitești). Clinceni: A. Păun – Pârvulescu (A. Popa, 46.), Patriche, Bilali, F. Achim – Cascini, Moulin (Ventura, 86.) – C. Tănase (Pasov, 76.), Csandarov (Dumitriu, 66.), Cordea – Csuncsukov (Rusescu, 76.). Vezetőedző: Marin Dună. Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov (Fülöp, 69.), Ňinaj, Mitrea, Ștefănescu – Vașvari, Fofana (Achahbar, 58.) – González (Golofca, 58.), Purece (Petrila, 59.), Aganović – Dumiter. Vezetőedző: Leo Grozavu. Gólszerzők: C. Tănase (15.), Csuncsukov (54.), illetve Aganović (13.). Sárga lap: Bilali (41.), illetve Vașvari (68.), Dumiter (90+2.).
További eredmények, 9. forduló: * playoff: FC Botoșani–Kolozsvári CFR 0–1 (gólszerzők: Țigănașu 53. – öngól), FCSB–Craiova 0–1 (gsz.: Cicâldău 55.) * playout: Medgyesi Gázmetán–Jászvásári Politehnica 4–2 (gsz.: Valente 9., 11., Butean 16., Zé Manuel 48., illetve Cristea 71., Zaharia 82.), FC Voluntari–Aradi UTA 0–0, FC Viitorul–Astra Giurgiu 1–0 (gsz.: Chițu 90+6.), FC Dinamo–Chindia Târgoviște 0–0, FC Hermannstadt–FC Argeș 1–0 (gsz.: Scarlatache 68.).
A playoff rangsora:
1. CFR 6 1 2 13–5 51
2. FCSB 3 3 3 13–12 45
3. Craiova 3 2 4 9–11 40
4. Sepsi OSK 4 2 3 10–8 37
5. Clinceni 3 1 5 10–15 32
6. Botoșani 3 1 5 13–17 31
A playout rangsora:
1. Târgoviște 4 4 1 7–3 36
2. Arad 4 1 4 7–9 32
3. Medgyes 4 3 2 15–10 32
4. Viitorul 5 1 3 9–4 32
5. Argeș 3 2 4 10–7 31
6. Dinamo 5 2 2 11–8 31
7. Voluntari 3 3 3 6–7 28
8. Hermannstadt 4 1 4 6–9 26
9. Astra 1 2 6 6–12 24
10. Jászvásár 2 1 6 7–15 20
Már a 8. fordulóban eldőlt, hogy a sereghajtó Jászvásári Politehnica búcsúzik az első osztálytól, az alsóházi rájátszás utolsó körében pedig a 2016-ban bajnok Astra Giurgiu csatlakozott a moldvai csapathoz, miután vereséget szenvedett, és lecsúszott az utolsó előtti helyre. Az osztályozót jelentő pozíciókban az FC Voluntari és az FC Hermannstadt végzett. A két gárda a másodosztály felsőházi rájátszásának harmadik és negyedik helyezettjével mérkőzik meg az élvonalban maradásért. Az Európa Konferencia Liga selejtezőjébe jutásért a Chindia Târgoviște és az FC Viitorul küzd, ugyanis a tengerparti együttessel azonos pontszámmal végző Aradi UTA és Medgyesi Gázmetán nem rendelkezik az európai kupainduláshoz szükséges licenccel. A párharc győztese a playoff harmadik vagy negyedik helyezettje, azaz a Craiova vagy a Sepsi OSK ellen harcol, hogy eldőljön a Konferencia Ligában induló alakulat kiléte.
A playoff utolsó, 10. fordulójának programja: * május 25., kedd: Kolozsvári CFR–FCSB (20.30 óra) * május 27., csütörtök: Craiova–Academica Clinceni (20.30 óra), Sepsi OSK–FC Botoșani (17.30 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.