Iliescu megúszhatja

2021. május 25., kedd, Belföld

A legfelsőbb bíróság visszautalta a katonai ügyészségnek az 1989-es forradalom ügyének vádiratát, amelyben emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják Ion Iliescu volt államelnököt és Gelu Voican Voiculescu egykori kormányfőhelyettest.

A három napon belül megfellebbezhető döntést ugyanaz a bíró hozta meg, aki 2020 októberében kizárta az ügyészség bizonyítékainak egy részét, felszólítva a vádhatóságot, hogy öt napon belül orvosolja a vádirat rendellenességeit és közölje, fenntartja-e még a vádat, vagy kéri az ügy visszautalását. Akkor kizárták a bizonyítékok közül –  többek között – több tucatnyi sértett fél nyilatkozatát is. A katonai ügyészek 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak az 1989-es forradalom ügyének vádiratát, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben a vádirat törvényességét és a felek által benyújtott kérelmeket és kifogásokat vizsgálják meg. Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a román légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat. Iliescu a per egyik tárgyalásán sem jelent meg. Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e (a diktátor elmenekülése) után 862 személy meghalt, 2150-en pedig megsebesültek – áll a vádiratban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 340
szavazógép
2021-05-25: Belföld - :

A vizsgákon ott kell lenni

„Bármilyen lesz a helyzet”, mind a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgáját, mind az érettségit az eredetileg megszabott időpontokban, fizikai jelenléttel tartják meg – szögezte le Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Kivételt csak az éppen koronavírusos dikákok képeznek.
2021-05-25: Belföld - :

Így lehet Magyarországra utazni

Karantén nélkül utazhat Romániából Magyarországra, aki legalább egy koronavírus elleni oltást (és erről papírt) kapott, vagy igazolni tudja, hogy az elmúlt 6 hónapban átesett a fertőzésen. Ahhoz azonban, hogy szállást foglaljon, étterembe, múzeumba, sportrendezvényre menjen, védettségi igazolványra is szüksége van, és ezt jelenleg csak magyar állampolgárok válthatják ki – tudatja a kolozsvári főkonzulátus. Az alábbiakban a szombat estétől érvényes szabályozásról szükséges tudnivalókat foglaljuk össze.