A szombati csíksomlyói búcsút követően jó néhány zarándok a Fodor Házban gyülekezett. A kegytemplom közvetlen közelében található Fodor Ház, a Fodor család ősi kúriája jelenleg a Csibész Ifjúsági Egyesület központjaként és ifjúsági szállóként is működik. Szállást tudnak biztosítani huszonkét személynek, valamint közösségi termeiket is szívesen rendelkezésre bocsátják keresztelések, elsőáldozások, bérmálások, konfirmálások, kicsengetések, esküvők, házassági évfordulók, torok megszervezése céljából.
A ház ötpercnyi járásra van a Kissomlyó sípályától, ezért télen pályaszállásként várják a síelést kedvelő vendégeiket.
A Fodor Házban a búcsújárókat most Gergely István Tiszti, a Csibész Ifjúsági Egyesület alapítója és elnöke látta vendégül. Tiszti nem sokat változott, azon kívül, hogy „kezdett a malomba járni”, azaz kissé megőszült, de ugyanaz a gerinces ember, akiért az én ifjabb koromban rajongtak a fiatalok. Élmény volt akkoriban szénás csűrben aludni, a csángó misén részt venni, hallgatni a sok jó lelkigyakorlatot és szentségimádást (ennek a hatásnak köszönhető, hogy Szentgyörgyön is a Szent József-templomban már több mint huszonöt éve meggyökerezett a 13-ai virrasztás Mária tiszteletére), lelkesítő ifjúsági, gitáros énekeket hallgatni és imádkozni; várni a napfelkeltét, majd reggel szinte szárnyakat kapva menni haza és élni abból a kegyelemből, amit akkor, ott kaptunk...
Az idei búcsúról jövet betértem, hogy a szentegyházi Svella Adélkától, a Csíksomlyói Passió megálmodójától és létrehozójától érdeklődjek a közelgő jubileumi eseményről. Történetét így foglalta össze röviden: „A Csíksomlyói Passió idén ünnepli 25 éves évfordulóját. Hagyománya az 1700-as évekre tekint vissza. Felújítását az Europassió Bizottság szorgalmazta, mivel Csíksomlyó a legkeletebbre eső helység, ahol passiót adtak elő. 1996-ban sikerült színre vinni a zenés-táncos Passiót, amelyet évente kétszer, virágvasárnap a kegytemplom udvarán, pünkösdkor a nyeregben adnak elő. Célunk: rádöbbenteni az embereket, hogy Jézus keresztútja által érünk el a feltámadás fényességébe.”
Nagy élmény volt találkozni földiekkel, Márton Ernő idegenvezetővel és feleségével, „kicsi Zsókával”, akik Szentegyházán a Mária Út ügyének lelkes mozgatói. Sok jó ember közreműködésével kiépítették és fellendítették a turizmust: csendes, mesés környezetbe szívesen jönnek a megfáradt emberek kikapcsolódni, megpihenni.
Habár Adélka finom töltött káposztával próbált marasztalni, de én mégsem maradhattam, mert egy baráti társaság várt Pálfalván, ahol még sosem jártam. Így búcsút vettem a régi jó ismerősöktől, barátoktól, megcsodáltam a kúrián pihenő paripákat, akik gazdáikra várva lazítottak, majd nyakamba vettem a három kilométeres utat. A csíki csodálatos táj újra hatalmába kerített, eszembe jutott Nyisztor Tinka régi jó barátnőm, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, akivel gyakran találkoztam a csángó misén. Sepsiszentgyörgyön élve gyakran találkoztunk, és ő mesélt a hitéről, beavatott a pusztinai tojásírás rejtelmeibe, akár fél órákat is beszélgettünk egy-egy utcasarkon... Aztán Pálfalva felé tovább zarándokolva hálát adtam a jó Istennek mindazokért az emberekért, akiknek hitemet köszönhettem...
Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor fáradtan, porosan, megszomjazva és megéhezve, nyitott kapukkal, baráti öleléssel várnak. A kapuban jóféle itóka és házi sütemény, a bográcsban kétféle pityókatokány, egy női, „könnyebb” és egy markánsabb, férfiasabb változattal. A fák árnyékában pedig jóízű beszélgetés is társul az étel-ital mellé... Később tudom meg, hogy Andriska utcájában vagyunk. Andriska egy árvaházi gyermek, mostanra felnőtt, magam korabeli, magányos férfi, aki bejáratos az összes házba és sajátos életet él: épületeket hoz helyre, felújít, szedi az erdő-mező kincseit és finomságokat, köztük gombás savanyúságokat készít, fóliaházban csodás paradicsomokat nevel, nyulakat tenyészt, árad belőle a jóság és szeretet. Habár nincs állami munkája, így nyugdíjra sem számíthat, mégis a jó Isten tenyerén élve, mindene megvan, ami szükséges.