Florin Cîţu miniszterelnök tegnap közölte: a következő kormányülésen, amelyre csütörtökön vagy pénteken kerül sor, elfogadják a június elsejétől érvénybe lépő lazításokat.
A liberális párt vezetőségi ülése előtt a kormányfő úgy nyilatkozott, tartják magukat a lazító intézkedések ütemtervéhez. Ismételten hangsúlyozta, hogy az oltáskampány célja a járvány legyőzése, és Romániában csökken a fertőzöttségi ráta. „Láthatjuk, hogy a harmadik hullámnak vége. Az intenzív terápián kezelt személyek száma jelenleg 600, 1600-ról csökkent le. Naponta csökken a pozitív esetek száma” – sorolta a miniszterelnök, hozzátéve: a számok fényében semmi nem indokolja, hogy ne tartsák magukat a június, július, illetve augusztus elejére beígért lazítások ütemtervéhez. Cîţu ugyanakkor jelezte, tárgyalt az egészségügyi miniszterrel a COVID-kórházak fokozatos felszabadításáról, meglátása szerint ugyanakkor szükség van egy jól kidolgozott eljárásra, amelyet abban az esetben alkalmaznának, ha újabb járványhullám ütné felé a fejét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.