Tegnap a szülők kezdeményezésére a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola Step by Step tagozatának másodikosai közül tizenketten nem vettek részt az évfolyam számára országosan egységesen tartott (Háromszéken több mint kétezer diákot érintő) felmérősorozat első napján – tájékoztatott az iskola igazgatója.
Fekécs Károly elmondta, korábban a szülői közösség kérte a támogatását, hogy felmentse az osztály tanulóit a felmérő alól, és mivel úgy ítélte meg, nem hatásköre erről dönteni, tájékoztatta a megyei tanfelügyelőséget. A magyar tannyelvű elemi osztályokért felelős tanfelügyelő találkozott a szülőkkel, ismertette a felmérő szabályzatát, és azt is elmondta, az iskola köteles megszervezni a kompetenciamérőket, a szülők ellenben dönthetnek, engedik-e gyermekeiket ezekre a tudásellenőrzőkre. Pró és kontra vélemények fogalmazódtak meg, az eredmény: tizenhatan megjelentek az első napi felmérőn, tizenketten nem. A felek véleményét részletesebben lapunk következő számában ismertetjük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.