Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot a negyedik helyen záró Sepsi OSK ma játssza idénybeli utolsó mérkőzését a felsőházi rájátszásban. Leo Grozavu csapata 17.30-tól az FC Botoșani ellen lép pályára a sepsiszentgyörgyi stadionban. A mérkőzést a bukaresti Iulian Dima vezeti.
A két csapat legutóbb május 1-jén játszott egymással, akkor a Marius Croitoru irányította moldvai együttes hazai környezetben örülhetett. Ma történetük során tizenkettedszer csapnak össze az alakulatok, a sepsiszentgyörgyi gárda egyetlenegyszer – idén márciusban – győzött. Négyszer döntetlent játszottak, hatszor a Botoșani diadalmaskodott.
„Nem mondhatjuk, hogy tét nélküli mérkőzés, hiszen a csapatok büszkesége a tét. Mi bebiztosítottuk a negyedik helyet, viszont az ellenfelünk számára komolyabb téttel bír a találkozó, hiszen a Craiova–Clinceni mérkőzés eredményétől függően akár előre is léphetnek egy helyet a rangsorban. Annak ellenére, hogy a Botoșani utolsó mérkőzését játssza, úgy hiszem, a három pont megszerzésére törekszik. Olyan csapat, amely a körülményektől függetlenül a győzelemre hajt. A playoff utolsó meccsét szeretnénk pozitív eredménnyel zárni, és egy esetleges győzelem után a hangulatunk is jobb lenne a vasárnapi selejtező előtt, ami nagyon fontos számunkra. Beszéltem a játékosokkal is, tisztában vannak vele, hogyan vélekedem és milyen a hozzáállásom: függetlenül attól, hogy barátságos vagy tétmérkőzést játszunk, mindent bele kell adni. Minden meccset ugyanazzal a komolysággal kell kezelni, ezért neveznek minket hivatásosnak. A negyedik hely bebiztosítása nem azt jelenti, hogy ezen a mérkőzésen nem kell teljes odaadással akarnunk a győzelmet. Ráadásul visszavághatunk a felsőház odavágójában elszenvedett vereségért, mindenképp szeretnénk megnyerni a mérkőzést” – nyilatkozta Leo Grozavu vezetőedző.
Az 53 éves szakember kiemelte, örülnek, hogy ismét nézők előtt játszhatnak, úgy gondolja, a sepsiszentgyörgyi közönség nagyon szerette volna már látni a csapatot, biztosan szeretnék, ha kedvenceik győznének. Grozavu hozzátette, a játékosoknak mindent bele kell adniuk a pályán a siker érdekében. Hozzátette, elégedett a labdarúgók teljesítményével, hiszen a playoffban a második legtöbb pontot gyűjtötték, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem lehetett volna jobb eredményeket kihozni. A vezetőedző mindent figyelembe véve úgy érzi, a bajnokságban jól szerepeltek, értékeli a játékosok teljesítményét. Grozavu elmondta, vasárnap az idény legfontosabb mérkőzése következik, hiszen egész idényben azért dolgoztak, hogy esélyük legyen az európai kupaindulásra.
Eredmények, playoff, 10. forduló: Kolozsvári CFR–FCSB 2–0 (gólszerzők: Gîdea 14., Rondón 66.), Craiova–Academica Clinceni 0–0. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.