Női kézilabdaGörbicz: Most még jobban szeretném megnyerni a Final Fourt

2021. május 27., csütörtök, Sport

A visszavonulás előtt álló Görbicz Anita elmondása szerint a korábbiaknál még jobban szeretné megnyerni a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét.

  • Görbicz Anita. Fotó: Origo
    Görbicz Anita. Fotó: Origo

A Papp László Budapest Sport­arénában rendezendő hétvégi Final Fourt felvezető sajtótájékoztatón a 38 esztendős sztár elmondta, játékosként biztosan ez lesz az utolsó négyes döntője, ezért is vannak benne különleges érzések, és bár az eddigi tornákat is hasonló izgatottsággal várta, most jobban szeretné ezt megnyerni. A 233-szoros magyar válogatott irányító visszatekintve úgy fogalmazott, hogy az öt közül az első BL-trófeáját tudná még a többi közül kiemelni, a 2013-as sikernél ugyanis nagy kő esett le a szívéről.

A világbajnoki ezüstérmes Görbicz elárulta: amikor pár hónapja, illetve pár hete arra gondolt, hogy üres nézőtér előtt játssza majd utolsó négyes döntőjét, elszomorodott, de most nagyon örül, hogy a szurkolók visszatérhetnek. Hangsúlyozta, hogy Ambros Martín vezetőedző révén – aki május 10-én tért vissza a győriek kispadjára – ismét száz százalékkal koncentrálnak a védekezésre, míg a támadásaik átgondoltabbak lesznek, így az első elődöntőben a Brest biztosan más Győrt lát majd, mint a szezon korábbi szakaszában.

Martín elmondta, hogy a szombati elődöntős ellenféllel, a francia Bresttel az elmúlt időszakban nagyon egyforma erőt képviseltek, ennek bizonyítéka, hogy kétszer is döntetlent játszottak velük. A két gárda utolsó négy találkozójából amúgy három döntetlennel zárult, a Győr egyszer nyert, de csak egyetlen gól különbséggel. Az ETO-val 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban BL-győztes spanyol tréner hangsúlyozta, most nem készülnek olyan régen együtt, hogy bizonyos dolgokon változtassanak, de nincs is szükség nagy változásra. Most az a feladat, hogy a teljes meccsen stabilitást mutassanak támadásban és védekezésben. „Annyit kell előrelépnünk, hogy jobbak legyünk, és ezzel legyőzzük a Brestet” – mondta Martín. Hangsúlyozta, most minden más lesz, két nap alatt kell két mérkőzést nyerni a BL-sikerhez. „Nem lesz könnyű” – tette hozzá.

A program: * szombat, elődöntő: Győri Audi ETO KC–Brest Bretagne Handball 16.15 óra, Vipers Kristiansand–CSZKA Moszkva 19 óra * vasárnap: a 3. helyért 16.15 óra, döntő 19 óra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2021-05-27: Sport - :

Hansi Flick lesz a németek szövetségi kapitánya (Labdarúgás)

Kedden aláírta szerződését a Német Labdarúgó-szövetséggel Hansi Flick. Az Európa-bajnokság után ő lesz a német válogatott szövetségi kapitánya.
2021-05-27: Sport - Tibodi Ferenc:

Nagybányán versenyeznek Szabóék (Autósport)

Tizennégy év kihagyás után tér vissza Máramaros megyébe a román ralibajnokság, ugyanis péntektől vasárnapig ott rendezik meg az országos autós küzdelemsorozat negyedik futamát. A Máramaros Rali első kiírásának rajtjánál ott lesz a Szabó Csongor–Marcus Andreoiu sepsiszentgyörgyi kettős is, amely összetettben a 14., míg a kétkerék-meghajtású autók és az RC4-es kategóriában egyaránt a 2. helyről várja az újabb megmérettetést.