Nem okoz meddőséget

2021. május 27., csütörtök, Család

A COVID-19 elleni védőoltás nem okoz meddőséget, a közösségi oldalakon ezzel kapcsolatban súlyos félretájékoztatás zajlik – jelentette ki kedden Valeriu Gheor­ghiţă, az országos oltáskampány koordinátora.

„Nem áll fenn ez a veszély. A vaccinare-covid.gov.ro platformon van egy nagyon részletes anyag, amely megcáfolja ezt a már hónapok óta a közösségi oldalakon keringő állítást, amely most, hogy közeledik a gyermekek immunizálásának engedélyeztetése is, ismét fokozottan előtérbe került” – mondotta a katonaorvos, hozzátéve: az állításnak semmiféle tudományos alapja nincs.

Véleménye szerint az orvosoknak részletesen el kell magyarázniuk a szülőknek és a gyerekeknek a védőoltással járó előnyöket és kockázatokat, és erre akár szülői értekezletek keretében is sort lehet keríteni. Ehhez azonban előbb meg kell várni, hogy az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyja a 12–15 év közötti kiskorúak immunizálását, hogy majd a tudományosan alátámasztott tények és adatok ismeretében tudjunk tájékoztatni, és nem csupán állítólagos tanulmányok következtetéseire támaszkodva – mutatott rá Valeriu Gheorghiţă. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 931
szavazógép
2021-05-27: Család - :

A tövisaljagomba

Mátyus István 1787-ben mindjárt a császárgalóca és a csiperke után ismerteti: „Ez után való kedvességet érdemlett majd mindenütt édes leves húsával és kedves  szagjával a Tövisaly-gomba (...) Terem ez a verőfényes száraz erdők és berkek szélein a tövis-fák alatt.”
2021-05-27: Család - :

Gyermekeink