IMPORT DÖMPING AZ ÉLELMISZERPIACON. Az élelmiszerek 70 százalékát külföldről importálja Románia – figyelmeztet a mezőgazdasági minisztérium. Az alapélelmiszerek túlnyomó része Olaszországból, Spanyolországból és Franciaországból érkezik.
A legnagyobb arányban importált élelmiszerek listáján ott van a hús, a sajt, de a fagyasztott péksütemények is. 2020-ban disznóhúsból hoztak be a legtöbbet, 589 millió euró értékben, ezt követték a tejtermékek 263 millió euró és a kávé 224 millió euró értékben. A mezőgazdasági szektorban dolgozók arra panaszkodnak, hogy a nagy hipermarketláncok más országok termékeit részesítik előnyben. Arra hivatkoznak, hogy fontos a folyamatos ellátás, annak érdekében, hogy mindig legyen áru a polcokon, ezt pedig a hazai termelők nem tudják biztosítani. A mezőgazdasági minisztérium felmérései szerint a tavalyi évben a behozatal 8,9 milliárd eurót tett ki, miközben a kivitel 6,9 milliárdot. (Marosvásárhelyi Rádió)
MENESZTIK AZ OMBUDSMANT? Elutasította kedd este a parlament két házának összevont jogi bizottsága a nép ügyvédjének 2019-es tevékenységi jelentését. A Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesítéséért Szövetség képviselői kivonultak a teremből, a többi párt képviselői egyhangúan az elutasítás mellett voksoltak. A meghallgatáson Renate Weber elmondta: 2019 júliusában, amikor hivatalba lépett, a digitalizáció „az 1990-es évek szintjén” állt. Felidézte, hogy az alkalmazottaknak nem volt hivatalos e-mail-címük, nem volt internetkapcsolatuk. „A dolgok nagyon gyorsan megváltoztak. 2019-ben 10 507 meghallgatásunk volt, 14 ezer beadványt nyújtottak be, 10 ezer telefonhívásra válaszoltunk, és 1300 esetben indítottunk eljárást hivatalból” – részletezte az ombudsman. Hozzátette: jelenleg a panaszokat 30 napnál rövidebb időn belül megoldják. Ha a jogi bizottság által leszavazott jelentést a parlament plénuma is elutasítja, Renate Weber távozik tisztségéből. A Nemzeti Liberális Pártnak és az RMDSZ-nek is van egy-egy ombudsman-jelöltje, de a koalíció szintjén még nem dőlt el, hogy melyikük legyen Weber utódja. (Agerpres/Maszol)
ERŐS FÖLDMOZGÁS. A Richter-skála szerinti 4,7-es erősségű földrengés volt keddről szerdára virradóan, éjfél után 30 perccel a Vrancea szeizmikus térségben, Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet. A földmozgás – mely érezhető volt Bukarestben is – 128 kilométeres mélységben következett be, epicentruma 72 kilométernyire volt Brassótól, 74 kilométerre Ploieşti-től, 125 km-re Bukaresttől. Ez volt az idei év eddigi legnagyobb földrengése. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.