Éhen az éléskamrában

Valami nagyon el van rontva e téren (is). A gazdák az időjárásra és a kormányra, illetve a nem megfelelő hozzáállásra panaszkodnak, a nagytermelők az élelmiszer-feldolgozók (kapacitási) hiányára, azok az egyenletlen mennyiségű és minőségű nyersanyagra, a kormány Brüsszelre, mert nem ad pénzt az öntözőberendezésekre, a fogyasztók arra, hogy a hazai portéka drága, a külföldi pedig ízetlen. A szakemberek az elsivatagosodás mellett az iparosított mezőgazdaság veszélyeire is figyelmeztetnek, de mintha nem hallaná őket senki, legalábbis látható hatása nincs a szavuknak. Ami látható, az ijesztő: a hazai gabona 70 százalékát intenzív módon termelik meg, és jelentős részét exportálják, miközben az elmúlt évben 200 millió eurónál nagyobb összegre importáltunk pékárut. És nem is ez a listavezető: disznóhúsra majdnem háromszor ennyi pénz, közel 600 millió euró ment ki az országból. A romániai hizlaldák nagy részével az afrikai sertéspestis bánt el, ami ugyan Európa nyugati részén is pusztított, ám ott mégis van fölösleg, és olyan rendszer, amelyben a nyugati tulajdonú áruházláncok itteni üzleteikben is előnyösebb helyzetbe hozhatják saját hazájuk termelőit. Ez csak két példa, de élesen rávilágít a hazai növénytermesztők és állattenyésztők magára hagyatottságára – nem csoda, hogy idén már a harmadik tüntetést szervezik a parlament előtt.

Gond annyi van, hogy sorolni is nehéz: miután eleve hátrányból indultak a fejlettebb országokban élőkhöz képest, idén a támogatásokat megfelezte a kormány, az uniós pályázatokat nem hirdette meg, egyes programokról lemondott, mások elakadtak, a kárpótlások sehol sincsenek, a közberuházások csak vágyálmokként léteznek. A szaktárca nem tanácskozik a gazdákkal, mielőtt döntéseket hoz, arról sincs pontos nyilvántartása a népes állami adminisztrációnak, hogy egyáltalán mennyi földterület van még saját tulajdonban – mert az utóbbi években nagyon sokan adták el a magukét, kilátástalannak érezve a megművelését. Az Európai Unió egy 2015-ben készült felmérése szerint eddig a romániai szántók 40 százalékát vették meg külföldiek (és zömmel unión kívüliek), ami kedvezőtlen folyamatokat indított el a munkaerőpiacra és a környezetre nézve is. Részben ezért tartunk ma itt: a sok éves elhanyagoltság, az ötletszerű, egyszer bevezetett, aztán félbehagyott intézkedések megtették a magukét. Lényegében csak a következetlenség, nemtörődömség, alulfinanszírozottság volt állandó, mint szinte minden más ágazatban. Így vált a szuverenitását előszeretettel hangoztató Románia Európa éléskamrája helyett egyféle lezüllesztett gyarmattá...