Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy katona. Mikor kitöltötte a három esztendőt, nem volt egy krajcárja sem. Amint megy hazafelé, azt mondja: ,,Bárcsak egy bolondot találnék, akitől szerezhetnék egy kis pénzt!”
Elkezdett énekelni: „Most jöttem a mönnyégből, megint visszamegyek!”
A szűcsné meghallotta, mindjárt be is hívta, kérdezte tőle:
– Látta-e az én Józsi fiamat?
– Láttam, éppen mellettem volt – válaszolt a katona.
– Rongyos-e nagyon? Mert amikor eltemettük, nem különös ruhában temettük el.
– Hát bizony lehetne a ruhája jobb is! – mondja a katona.
No, hát akkor odaadott az asszony egy vég vásznat, meg háromszáz forintjuk volt, azt is, vigye el a Józsi fiának. Elment a katona a háromszáz forinttal meg a vég vászonnal. Hazamegy az ura, beszéli az asszony, hogy járt ott egy koldus, mindig azt énekelte: „Most jöttem mönnyégből, megint visszamegyek!” Odaadtam neki egy vég vásznat meg háromszáz forintot útiköltséghez.
– Ugyan minek adta? Milyen keservesen szedtük össze azt a kis pénzt! – mondja az ura. Megharagudott az ember. Volt egy szürke lovuk, fölült rá, ment a katona után. Az észrevette, hogy valaki nagyon nyargal utána, az erdőben volt egy cserjés, bebújt. Megkötötte a szegény ember a lovat a cserjés mellé, ment keresni a kitanult katonát. Kiált, keresi, nincs sehol. Visszamegy, látja, hogy nincs már lova sem. Messzire nyargalt már a kitanult katona a szürke lovon. Hazaér nagy fáradtan, kérdi a felesége, hogy hova lett a szürke ló.
– Odaadtam a katonának, vigye el Józsinak, ne járjon gyalog.
Most már lova is volt a katonának, meg pénze is, gondolta magában: „Szétnézek, találok-e még több bolondot. Ej, csak még egyet találnék!”
Amint megy, mendegél, látja, hogy szalonnát húz egy ló a szántóföldön.
– Mit csinálnak? – kérdezi a katona.
– Zsírozzuk a földet.
– Nem úgy kell azt! – nevetett a katona.
– Hát hogy?
– Megmondom, ha adnak kendtek száz forintot. Ezt a szalonnát tegyék fel a kocsira, ez emberbe való, hanem kell kendteknek dudvát gyűjteni, rakásba tenni, mikor már megérett, kivinni a földre, az majd megzsírozza!
Megint megy a katona, előtalál egy házikót, látja, hogy az öregasszony tyúk alá hajtja a csirkéket.
– Jó napot, szülém! Miért taszigálja kend a tyúk alá a csirkéket?
– Hogy szopjanak.
– Nem úgy kell, szülém!
– Hát hogy?
– Megmondom én, ha ad kend száz forintot. No, hozzon egy kis kását! – mondja a katona. Hozott is, a katona szétszórta a csirkéknek.
– Látja, hogy eszik, így kell a csirkéket etetni!
Volt már ötszáz forintja. Ment tovább, találkozott egy öregemberrel, akinek két kis malaca volt, három esztendeje kínlódott velük. Fogta a malacok farkát, hogy a földbe ne bújjanak. A katona odamegy, kérdezi:
– Mit csinál kend, bátyámuram?
– Nem bírok ezzel a két malaccal, erővel a földbe akarnak bújni, már az előbb csak a farkuk töve látszott ki. Ugyan, katona uram, tanítson meg, mit csináljak ezekkel?
– Megmondom, ha ad száz forintot!
– Éppen száz forintom van, mégis odaadom, mert már beleuntam a kínlódásba.
– Csináljon kend egy kis ólat, oda zárja be őket. Drótot húzzon az orrukba, nem bújnak a földbe! – mondta az eszes katona.
Kapott is száz forintot, volt már pénze elég, hazament, földet vásárolt, élt boldogan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
