Huszár Szilamér Csak élni akartunk – Háborús emlékek között Orbaiszéken cÃmű filmje – szakmai szemmel nézve – nem hibamentes, hiszen néha-néha beremeg a kép, megmagyarázatlan hangok vannak a háttérben, és néhány kérdést megválaszolatlanul hagy, mégis értéket képvisel – hangzott el a sepsiszentgyörgyi Művész moziban tartott bemutatót követÅ‘ beszélgetésen.
A harmincperces dokumentumfilm középpontjában a 95 esztendős Aczél Antal áll, aki fiatalsága legszebb éveit szovjet fogságban töltötte. Alig volt tizenhét esztendős, amikor 1943-ban bevonult, a katonai kiképzést követő hónapokat követően pedig hadi repterek gondozásával foglalkozó zászlóaljhoz rendelték. Az oroszok Ausztria határában érték utol őket; három napig csak terelgették visszafelé, aztán Sárváron éreztették velük, hogy igenis foglyok. Celldömölknél lágerbe kerültek, majd Foksány, Konstanca következett, áthajóztatták őket a Fekete-tengeren, aztán kis kerülővel Sztálingrádig vitték, ahol 1948 májusáig tartották fogva.
A lágerben úgy bántak velük, mint a gyilkosokkal, étkezésük egyhangú volt, fuszulyka és pityóka ritkán került, volt, hogy hónapokig káposztát és árpakását ettek. Dolgozni kellett minden körülmény közt, még az olyan hidegben is, amikor a Volga jegét robbantani kellett, hogy az alatta úsztatott fát kihalászhassák – egyszer be is esett a fagyos vÃzbe –, vitaminhiány miatt farkasvakság és egyéb nyavalya gyötörte. Aztán javultak a körülmények, még szÃnjátszó csoportot is szerveztek, fúvós- és cigányzenekar is működött.
Tavasszal érkezett haza: a csűrnek nem volt teteje, fa sem, amellyel újra lehessen fedni, az udvar gyepes volt, mindössze öt-hat tyúk volt a család vagyona. Alig néhány hónapja volt itthon, amikor újból besorozták, s szinte el is vitték három évre katonának. Amikor kiderült, hogy öt évig fogoly volt, itthon maradhatott. Dolgozott Feketehalomban fűrészgyárban, majd Brassóban, aztán hazakerülve megnÅ‘sült, és belátva, hogy ellenkezni nem lehet, beállt a kollektÃv gazdaságba, és ismét a semmivel maradtak. Szerencséje volt, hogy a magyar hadseregnél, majd itthon is kitanulta a gépkocsivezetést, úgy aztán huszonöt évig sofÅ‘rként dolgozhatott a téesznek.
A film fontos szereplÅ‘je az 1924-ben Orbaiteleken született Irma néni, aki a háború idÅ‘szakában itthon történtekrÅ‘l elevenÃtett fel néhány megindÃtó pillanatot – a szovjet katonák miként rabolták ki a gazdaságokat, miként kényszerÃtették meg az asszonyokat vagy éppen mentették az embereket és a vagyont –, a film komor hangulatát pedig katonadalokkal oldotta.
A közönségtalálkozó elején az eseményt szervezÅ‘ Székelyföldi Magyar ÚjságÃrók Egyesületének elnöke, BedÅ‘ Zoltán köszöntötte és ajándékozta meg az alkotókat és a fÅ‘szereplÅ‘ Aczél Antalt, majd Nagy Zoltán történész a film által felelevenÃtettekhez fűzött magyarázatokat és egészÃtette ki tudásával az elhangzottakat.
A közönség arra kérte Huszár Szilamért és Codra BoÂtondot, a film vágóját, hogy a fel nem használt anyaggal próbálják kiegészÃteni alkotásukat, mert az elhangzottaknak dokumentumértéke van, kár lenne, ha nem lenne közkinccsé téve az érdekes életút minden részlete.
