Október utolsó napjától folyósítják, a jogosultak mintegy egyhatoda kapta kézhez a rendszerváltás előtt lefizetett Dacia után járó kárpótlást.
A Kovászna megyei CEC Bank-kirendeltséghez a törvény megjelenése után, vagyis év elejétől összesen 417 kárpótlási kérvényt nyújtottak be ― közölte kérdésünkre Miklós Zoltán igazgató. Az ellenőrzést követően eddig 358 igénylő kapta kézhez a megerősítő igazolást, közülük tegnapig 62-en meg is kapták a kárpótlási összeget, amelyet készpénzben vehettek fel, vagy letétbe helyezhették.
A kárpótlási összeg egyébként 15―25 ezer új lej között mozog attól függően, hogy annak idején csak előleget vagy az egész összeget helyezte letétbe a vásárló. Az eddig folyósított kárpótlás összértéke 1,1 millió lej.
Miklós Zoltán hangsúlyozta, a torlódás elkerülése, illetve a megfelelő likviditás biztosítása érdekében arra kérik az ügyfeleket, hogy előre jelezzék, milyen időpontban kívánják felvenni a pénzt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.