Ma 5000 példányban új közéleti hetilap jelenik meg Felső-Háromszéken. A Székely Újságot a Pro Kézdi Egyesület adja ki, és jelmondata: Tények, sorsok, vélemények. Hajlongás nélkül. A hetilap csütörtökönként 12 oldalon jelentkezik.
Lapigazgatója Sántha Attila költő, a Pro Kézdi Egyesület elnöke, felelős szerkesztője Zs. Ambrus Ágnes magyar szakos tanfelügyelő, szerkesztői: Tóth László, Koszti Ildikó, Ferencz Éva, Jancsó Katalin és Salamon Balázs, tördelőszerkesztője Szabó Kriszta. A jogelőd első száma 1904. január 3-án jelent meg, és 1944 augusztusában szűnt meg. A Székely Újság második sorozatának első számát 1989. december 23-án adták ki, 45 számot élt meg, 1991. március 11-éig. 1991 őszén történt egy próbálkozás a lap újraindítására, de a megszerkesztett első lapszám sem került nyomdába. 2002 márciusában jelent meg a Székely Újság harmadik sorozata, melyből kilenc szám látott nyomdafestéket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.