November 21-én hivatalosan is átveszi a munkát A borvíz útja turisztikai fejlesztési program kivitelezésével megbízott cég — közölte a Háromszék érdeklődésére Klárik László megyemenedszer.
Idén komolyabb munkálatokba nem vágnak bele a közelgő tél miatt, ám a terepet előkészítik, a barakkokat elhelyezik, tavasszal pedig teljes gőzzel kezdik a munkát. A kivitelezőnek tizennyolc hónap áll rendelkezésére a fejlesztések megvalósítására.
Mint arról beszámoltunk, a program keretszerződését egy hónappal korábban írták alá Bukarestben a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztérium, valamint a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok vezetői. A két megye közös beruházásában összesen tizenhárom település érintett, ebből hét háromszéki: Sepsiszentgyörgy, Előpatak, Bölön, Barót, Bodok, Sepsibükszád és Bereck. Ezekben a helységekben korszerűsítik a forrásokat és a fürdőmedencéket, új sétányokat, pihenőpavilonokat építenek, javítják a közvilágítást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.