Két volt kapus után Váncsa Domokos volt gépészeti osztályfőnök is megnyerte a megyei Út- és Hídépítő Rt. ellen indított perét: a nyár eleji (bírósági határozattal törvényesnek nyilvánított) sztrájk után nyolcadmagával menesztett részlegvezetőt a törvényszéki döntés értelmében vissza kell helyezni volt munkakörébe, és kárpótlásként ki kell neki fizetni elmaradt (durván négyhavi) bérét, valamint az ügyvédi honoráriumot.
A cég azonban nem hajlandó újra foglalkoztatni Váncsa Domokost: arra hivatkozva, hogy volt állása betöltéséhez nem rendelkezik megfelelő végzettséggel, tizenöt napi felmondási határidővel felbontja munkaszerződését; ezalatt eltekintenek attól, hogy bejárjon a vállalathoz, kereshet magának új állást.
Az igencsak bosszúszagú intézkedés Borsai György vezérigazgató szerint egyszerű adminisztratív ügy: a törvényszék a régi munkaszerződés törvényességét mondta ki, ezt elfogadták, de az állást közben felsőfokú képesítésű szakemberrel betöltötték, Váncsa Domokos mesteri képesítésének megfelelő üres helyük pedig nincs. És ugyanez a helyzet a két kapussal is: most már külső cég emberei látják el ezt a szolgálatot ― akiket azért kellett erre felkérni, mert a régi alkalmazottak a saját igazgatójukat nem engedték belépni, azaz nem látták el rendesen feladatukat ―, tehát nincs szükség rájuk.
A többi öt menesztett ember ― köztük Máthé István szakszervezeti elnök és két felsőfokú végzettséggel rendelkező, tapasztalt szakember ― pere még folyamatban, visszahelyezésük azonban attól függ, hogy a törvényszéki határozat idején lesz-e betöltetlen állás az utászoknál. Ezzel korántsem zárul le a történet: hétfőn a nagyon vitatható módon megválasztott új szakszervezet ellen indítottak eljárást a kapun kívül maradt régi bizalmiak.