Lovasversenyre készülnek
Július 2–4. között az oltszemi kétcsillagos nemzetközi fogathajtó pályán nemzetközi lovasversenyt tartanak.
Az előkészületekről Fodor István Bodok községi polgármesterrel beszélgettünk. Ő alapmestersége révén is közel áll az állatokhoz, felismerte a lovassport turisztikai és idegenforgalmi fontosságát, tudván azt is, hogy a Mikó-kastély tulajdonosainak körében szintén közismert volt a lovászat. Ennek hagyományát folytatja a jelenkor szintjén. Elhatározta, hogy visszahozza az Oltszemen kitenyésztett vérvonalú lófajtát. A kancákat fedeztetni vitte Magyarországra, majd itteni és magyarországi kapcsolatai révén az oltszemi mellékgazdaságba visszakerült egy Lobogó vérvonalú fedezőmén is.
– Sietnünk kell – mondta –, mert rohan az idő. Várjuk, hogy a hét hektárra terjedő kastélykertben lekaszálhassuk a szénát, ebben egyelőre az időjárás akadályoz. Van egy 150 férőhelyes lelátónk, amelyet hamarosan fel kellene szerelni, rendezni a pályát. Jelen pillanatig a versenyre bejelentkezett 16 kettes és három négyes fogat, eddig ez összesen 60 lovat jelent a mi megyénkből, a fogarasi ménestől, Nagyvárad, Beszterce, Gyergyó, Máramaros, Arad és Ploiești vidékéről, de külföldről is várunk résztvevőket: két négyes fogatot Magyarországról, egy kettes fogat a szilvásváradi állami ménesről érkezik. Kezdjük a lovak számára szükséges helyek előkészítését, bírók jönnek Magyarországról, érkezik a pályaépítő Finta Gábor, a vendégeket el kell látni. Ennyi bejelentkezőnk még soha nem volt az oltszemi versenyre.
Tiszteletben kell tartanunk a járványügyi megszorításokat, s ezek miatt nagy dínomdánomra, koncertekre nem lehet számítani. Pénteken már megkezdődik a díjhajtás, szombaton a maraton, s utána az akadályverseny és a díjkiosztás. Ehhez hasonló mutatós látványra eddig nem került sor nálunk.

Bodoki utcakép
Hétköznapi kihívások
Az elöljáró elmondta, hogy a napokban nyújtják be a bukaresti fejlesztési minisztériumban a kastély épületének felújítási és restaurálási tervét, s nagyon remélik, hogy azt kedvezőleg bírálja el a szaktárca, ugyanis a kastély A kategóriás műemlék. Az épületben most nem zajlik semmilyen munka. Sajnos, egy nagyobb szakaszon leomlott az épületet övező kőkerítés, amit a szabályoknak megfelelően vissza kell építeniük.
Elkészült Bodokon az új esketőterem a művelődési otthon egyik helyiségében, várják a frigyre lépni akaró fiatalokat. Az orvosi rendelő tetőterében kialakítottak két vendégszobát eljövendő vendégeik számára. A községközpontban kiadták a még hátralevő két mellékutca (a ravatalozó felé tartó körutca és a Kicsi utca) burkolatának felújítására-aszfaltozására a munkakezdési utasítást a megyei útügynek. A felújítás költségeit a község önerejéből fizeti. Pályáznak is, öt új játszótéri berendezést vásárolnának, mert az új rendelkezések szerint ezek már nem készülhetnek fából.
Zalánban is lesz munkálat, majdnem 600 m hosszú betonsáncot építenek egészen Bencefalva kezdetéig, kialakítják a bekötéseket a telkek kapujáig. Három cég tett le ajánlatot, küszöbön a versenytárgyalás. Fel akarják újíttatni a Suta felé vezető utcát is, de sajnos eddig négy cég lépett vissza. Nem mondanak le róla, már csak azért sem, mert a kivitelezésre kapott összeg egy része árvízsegélyből van.
– Zajlik a tavasz végi nagytakarítás mind a három településen, sajnos, nem minden lakó kapcsolódik be, akadnak olyanok is, akik még a saját kapujuk előtt sem képesek lekaszálni a gyomot, arra várnak, hogy végezzék el azt az önkormányzat alkalmazottai. Aki nálunk szemetel, azt bírságra kötelezzük – hangsúlyozta a polgármester. Elmondta, hogy az oltszemi mellékgazdaságnál a pórul járt kisállatok is oltalomra találnak. A napokban két kis vadmalacot mentettek meg Csernátonban, és egy kutyák marta szarvasborjút is, ezek az oltszemi mellékgazdaságban kaptak menedéket, s a közelben lakók tejjel etetik.
Megújult a templom orgonája
Ez év szentháromság vasárnapján orgonaavató ünnepséget tartottak a sepsibodoki református templomban. Az Erdélyi Református Egyházkerület, a magyar kormány és a helyi Trio Impex Kft. jelentős anyagi támogatása révén Szentháromság vasárnapján szólalt meg újra a gyülekezet Kolonits-féle orgonája.
Roth Levente, a 850 lelket pásztoroló lelkész elmondta, hogy a világháborús körülmények és az idő által megviselt hangszer 2019-ben került Pap Zoltán székelyudvarhelyi mester műhelyébe, és most pünkösd ünnepén szólalt meg újra a műemlék templomban. A hálaadó istentiszteletet ünnepivé, felejthetetlenné tételében közreműködött Sipos Lehel orgonaművész, az egyházközség kórusa és az ifjúsági csoport. Igét hirdetett nt. Incze Zsolt Sepsi református egyházmegyei esperes, s elhangzott újra az egyházi énekből: Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!
A bodoki hívek Istenben bízó reménnyel várják az életkörümények jobbulását – érződött ki az ez évi Gyülekezeti Értesítőből is.

Kátai Zsuzsánna iskolaigazgató
A Henter Károly-iskolában
Kétszázötvennégy gyerek tanul szakképzett pedagógusok irányításával a község három iskolájában és három óvodájában. Tudva azt, hogy az iskolai élet tele volt kihívásokkal, az eredmények és a nehézségek felől Kátai Zsuzsanna igazgató-tanártól érdeklődtünk.
– Az ősszel nagy örömmel vettük birtokunkba a zaláni felújított iskolát és óvodát s a magyar kormány támogatásának köszönhetően új bútorzattal is ellátott osztálytermeket. Műszaki eszközök terén ebben a tanévben jelentős eredményeket értünk el. Az online oktatás hatékonyságának növelése érdekében részt vettünk a Wireless Campus nemzeti integrált platformprojektben, s így jött létre egy olyan wifi-infrastruktúra, amely biztosítja az internetlefödöttséget. A helyi tanács és a megyei tanfelügyelőség támogatásával hozzájutottunk okostévéhez és laptopokhoz is. Az országos Iskola otthonról programban az év végén 57 gyerek, a rétyi HS Timber Group támogatásának köszönhetően még 65 tanuló kapott hordozható táblagépet, de még mindig maradt 132 tanuló, akik számára mihamarabb biztosítanunk kell a feltételeket, ha esetleg ismét online oktatásra kerülne sor. Pályázatot nyújtottunk be a Versenyképesség operatív programhoz más digitális eszközök beszerzésének finanszírozására. Működik az Iskola iskola után felzárkóztató programunk is negyvenhat elemista résztvevővel Oltszemen és Zalánban is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.