A hétvégén indul a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, amelyhez két új helyszín, Iván és Csemő is csatlakozik. A magyarság lovas hagyományokra épülő, hagyományőrző fesztiváljának döntője október 2–3-án lesz a fővárosi Hősök terén.
„A Nemzeti Vágta és a lovassport a pandémia miatt hozott szabályok betartása mellett is szinte valamennyi eseményét meg tudta rendezni. Tavaly zárt kapuk mögött volt vágta, idén minimális korlátozásokkal, közönség előtt szeretnénk visszatérni a régi hangulathoz” – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón a Nemzeti Lovardában.
Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató kiemelte: a Vajdasági Vágtával június 19-én indulnak és szeptember 18-án a Hevesi Vágtával zárulnak az elővágták négy határon túli magyar település részvételével. „A győztes idén is ötmillió forintot kap, újra lesz Kishuszár Vágta, kocsitoló verseny, valamint jótékonysági sztárfutam” – tette hozzá a versenyigazgató.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.