Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt két személyt – egy szerelőt és a műszaki osztály vezetőjét – vettek őrizetbe tegnap Bukarestben a Victor Babeş Kórházban áprilisban történt tragédia ügyében, amelyben három koronavírusos beteg elhunyt.
A nyomozás szerint a szerelő helytelenül kezelte a mobil intenzív terápiás egység oxigénberendezésének nyomásszabályozóját, aminek következtében az oxigénnyomás a maximális érték fölé nőtt, ez pedig a lélegeztetőgépek leállásához vezetett. A műszaki osztályt vezető mérnököt azzal gyanúsítják, hogy nem látta el megfelelően a feladatait. Az ügyészség szerint már nem volt a munkahelyén, amikor kiderült, hogy csökkenteni kell az oxigénnyomást, ezért egyik beosztottját utasította arra, hogy ezt megtegye, anélkül azonban, hogy elmagyarázta volna neki, hogyan működik a készülék, a szerelő pedig hibásan hajtotta végre a beavatkozást. A Victor Babeş Kórház közleményben foglalt állást: hangsúlyozta, hogy az intézmény műszaki személyzetének két őrizetbe vett tagja az állásuk betöltéséhez és munkakörük ellátásához szükséges valamennyi törvényi és szakmai követelménynek eleget tett, ugyanakkor leszögezte, együttműködik az illetékes hatóságokkal, hogy „fény derüljön az igazságra”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.