A koronavírusos betegek számának csökkenése lehetővé tette, hogy a fertőzőosztály harmadik emeletét átadják a más fertőző betegségekben szenvedő páciensek számára, a negyedik emeleten továbbra is a pozitív teszteredményűeket látják el – tudtuk meg András-Nagy Róberttől, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzserétől.
András-Nagy Róbert lapunk érdeklődésére elmondta, a harmadik emelet felszabadításával ezentúl nem kell a megye városi kórházaiba küldeni a nem koronavírusos fertőző betegségekben szenvedőket, legyen szó sárgaságról vagy más típusú fertőzésről. A tegnap déli jelentés szerint a megyei kórházban hat koronavírussal fertőzött pácienst ápolnak, ötöt a fertőzőosztályon és egy beteget kritikus állapotban az intenzív terápián. A fertőzöttek közül senki nem kapott COVID-19 elleni védőoltást. A nyolc fertőzésgyanús esetből négyen kilenc év alattiak, két páciensnek kritikus az állapota, egyikük lélegeztetőgépre szorul. Bár múlt szerdán csak nyolc koronavírussal fertőzött betegről számolt be a megyei kórház vezetősége, az elmúlt héten tizenhat COVID-19 diagnózissal kezelt páciens hagyta el az intézményt. Lapunk kérdésére András-Nagy Róbert elmondta: ez amiatt lehetséges, mert vannak, akiket enyhe tünetekkel utalnak be és egy-két nap múlva hazamehetnek. Június 9–16. között egy haláleset történt a kórházban, amely összeköthető az új koronavírussal való fertőzéssel, az elhunyt 86 éves volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.