A kiadós esőzések miatt Háromszék több pontján a figyelmeztető szint fölé nőttek a vizek szombaton, néhol a katasztrófavédelmi felügyelőség szakembereinek közbelépésére is szükség volt, máshol pedig utak lezárásáról döntöttek a hatóságok.
A kialakult helyzetről a kormánybiztosi hivatal szombat este tájékoztatott a közösségi médiában. Mint azt jelezték, a kiáradt Feketeügy miatt lezárták a forgalom elől a 9-es községi utat Telek és Szörcse között, hasonló intézkedést foganatosítottak a 16-os községi úton is, Uzon valamint Sepsimagyarós között. Rétyen is igen magas lett a vízszint, „alig egy tenyérrel folyik a folyó a 13E jelzésű országút hídja alatt, a hódok által megrongált zsilipkapuk miatt pedig a víz a település irányába is szivárog” – ismertette a prefektúra.
Az intézmény szerint vészhelyzet alakult ki Kökösbácsteleken, ahol a Tatrang vízszintje meghaladta a vízelvezető csatornák szintjét, a felgyűlt víz pedig elárasztott néhány háztartást. Ezt megelőzően itt péntek estétől óránként húszezer köbméter vizet szivattyúztak át a vízelvezető csatornákból a Tatrangba, miután a zsilipeket le kellett zárni, mert a lezúduló eső miatt a folyó vize magasabban állt, mint csatornáké – közölték.

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség csapatai és a megyei vízügyi igazgatóság szakemberei, élükön az intézményvezetőkkel a hét végén a problémás térségekben dolgoztak.
Az előző két naphoz képest vasárnapra némiképp mérséklődött a lehullott csapadékmennyiség, az árhullám azonban a hét utolsó napján tetőzött a Feketeügyön, ennek okán Ráduly István kormánymegbízott terepszemlén vett részt, hogy összehangolja az állami intézmények tevékenységét.

A prefektúra vasárnap délutáni beszámolója szerint a megye más térségeiben is szükségessé vált a hatóságok közbelépésére az áradások nyomán. Uzonban például a helyi rendőrség irányítása mellett zajlik a forgalom, mert a víz ellepte a Bikfalva felé vezető megyei út egy szakaszát – ezen áthajtani csak saját felelősségre lehet. Szentivánlaborfalván az uzoni önkéntes tűzoltók több száz homokzsákkal vettek körbe egy portát, így akarják megakadályozni, hogy a folyó elárassza. Rétyen csökkenteni próbálják a hódok által megrongált zsilipek miatt kialakult helyzet negatív következményeit, Bitán pedig nagy kövekkel erősítették meg az utat, mert a folyó alámosta az úttest alapját – közölte a kormánybiztosi hivatal. A nagy mennyiségű csapadékra vonatkozó másodfokú (narancssárga) figyelmeztetés hétfő hajnal két óráig van érvényben Kovászna megyében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.