Megtörik a jég medveügyben?

Az elmúlt öt év e tekintetben nagyjából mindenről szólt, csak épp a reális helyzet kezeléséről, megoldáskeresésről nem. Volt (és van) helyette drasztikus tiltás, szigorú kivételrendszer, egymásnak feszülés, ellenségképgyártás (lásd a döntéshozók és a vadásztársaságok kárhoztatásának folyamatát az állatvédők irányából vagy annak fordítottját), bűnbakkeresés, karaktergyilkosság. A nagy csatazajban a harcos felek egyetlen dolgot nem vettek észre vagy nem akartak meglátni (tisztelet a kivételnek): mint oly sok más kérdésben a realitás köszönőviszonyban sincs a vitákkal, acsarkodásokkal, esetenként a történések felülírták a jóslatokat.

Az eredmény pedig magáért beszél: mostanra tizenháromra nőtt azon megyék száma, ahol a medvék megjelenése a településeken vagy azok környékén lassan napi problémává vált, ráadásul egyre több helyen nem ártatlan látogatásról van szó, komoly (szerencsésebb esetben csak anyagi) károkat okoznak a nagyvadak, és egyre gyakrabban kerül veszélybe az emberélet is. Sajnos elérkeztünk oda, hogy egy egyébként igen nemes feladat, egy szigorúan védett faj megőrzése rendkívüli helyzetté változott, és nem maradt más, mint a sürgősségi, tűzoltó megoldás. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy a környezetvédelmi tárca a sürgősségi beavatkozást előíró tervezeten dolgozik, melyet reményeik szerint júliusban útjára is tudnak engedni. Ki kell ugyanis mondani: nincs több időnk, vagy most lépünk, vagy rövid időn belül végérvényesen kicsúszik a kezünkből az észszerű kezelés lehetősége. A pillanat után pedig már felesleges lesz csodálkozni azon, hogy a leginkább érintettek, a kárvallottak, a veszéllyel folyamatosan együtt élők esetleg szélsőséges eszközökhöz nyúlnak.

Józan gondolkodású ember számára nem lehet kérdés, hogy egyik véglet sem járható út, hiszen a medvék önbíráskodás jellegű vagy éppen kontroll nélküli irtása elfogadhatatlan, de mostanra az is bebizonyosodott, hogy a teljes tétlenség, a vadgazdálkodás bejáratott módszereinek visszaszorítása, esetleg szinte teljes elvetése is súlyos helyzetet idéz elő. Az óra viszont ketyeg, a feleknek pedig sürgősen dönteniük kell, hogy fenntartják-e a szekértáborok közti barikádot, vagy végre egy mindenki számára elfogadható megoldás felé mozdulnak el. A döntéshozók a jelek szerint hamarosan megteszik az első lépést, csakhogy ez mindössze csepp a tengerben. Az igazán nagy kérdés az, hogy sikerül-e bármilyen áttörést elérni ezekkel az új rendelkezésekkel, illetve követhetik azokat szintén a logika által diktált, és nem csak vészhelyzetekre szabott újabbak? Hajlandóak lesznek-e a leghangosabb bírálók (zöld és állatvédő szervezetek) elfogadni végre, hogy lejárt a kizárólag ellenállásra épülő viszonyulás, az ellenfélnek kikiáltottak sértegetésének, címkézésének, lejáratásának ideje, nekik is engedniük kell, ha tényleg jót akarnak. Medvének és embernek egyaránt.