Különösen érdekes a tervezett Keresztény Dolgozók Pártja számára írt program agrárfejezete. Magyarország számára nem az a gond, hogy mennyit termeljen, hanem az, hogyan és hol adja el. Szoboszlai látja, hogy az amerikai búzával a magyar agrárium nem versenyezhet, de a kertészet, gyümölcstermesztés, állattenyésztés versenyképessé és egyedülállóvá teheti Magyarországot. Szerinte a 8—10 hektáros családi gazdaság lehet életképes. Ez csak úgy lehetséges, ha az állami földalapból kiegészítik a meglévő földterület nagyságát. A földműves ugyanúgy részvényes, mint az ipari munkavállaló.
Szoboszlai Aladár igazán Az erkölcsi forradalom és család fejezetnél érezte elemében magát. Erkölcsi forradalmon ,,a keresztény szellem, azaz az igazság, erkölcs, becsületesség alkalmazását" értette. Véleménye szerint az erkölcsi forradalom az istenhit és a kereszténység szelleme nélkül elképzelhetetlen. A kereszténység nem a gyengeség, hanem az alkotóerő szelleme. Abban is igaza van: a keresztény felekezeti tanítások 90—96 százalékban azonosak, valósítsák meg tehát azt a 96 százalékot, a hátralévő négyről ráérnek nyilatkozni.
A Keresztény Dolgozók Pártja programjához csatolta a Dunai Konföderációs Állammal kapcsolatos elképzeléseinek vázlatát. Ezekről a kérdésekről a politikusok, közgazdászok, gazdasági stratégák ma is vitatkoznak. Az ötvenes években egy romániai magyar lelkész és kilenc társa az életével fizetett azért, mert elméleti szinten felvetette a politikai pluralizmus, a többpártrendszer létrehozásának gondolatát, az egyesült Európa szükségességét. Talán az Egyesült Európa megoldja a román—magyar kérdést is. Annyi bizonyos: a Dunai Konföderációs Államtól legalább olyan távol vagyunk, mint Szoboszlai Aladár idejében. Mindez nem jelentheti azt, hogy a többpártrendszerre, a román—magyar kérdés megoldására vonatkozó elképzeléseinek egy részét ne hasznosítsuk.
Szoboszlai Aladár a pártépítésben a román anyanyelvű belső ellenzék támogatására is számított. Az Alexandru Fîntînaruval kialakított barátsága az egyik legmélyebbnek bizonyult. A ,,Sanyi bácsi"-ként ismert ügyvéd, a jogtudományok doktora Szemlakon született, magyar környezetben szocializálódott, a gimnázium első öt osztályát a nagyváradi premontrei szerzetesek tanintézetében végezte. 1915 és 1918 között az osztrák—magyar hadseregben harcolt. A görög katolikus egyház híveként 1926-tól a Maniu-féle parasztpárt nagylaki szervezetének volt a tagja. Ezt követően a párt nagylaki vezetője, két választáson is a nagylaki választási bizottság vezetője volt. Ő fordította román nyelvre a Keresztény Demokrata Párt programját, és vállalta, hogy rokonai révén kapcsolatot teremt Constantin Drăgăniţă őrnaggyal (1956-tól alezredes), a caracali harckocsizó-alakulat parancsnokával.
Alexandru Fîntînaru több okból is gyűlölte a kommunista rendszert. A Groza-kormány hatalomra kerülése után nem gyakorolhatta ügyvédi mesterségét, be kellett zárnia nagylaki irodáját, s ahogy ő fogalmazott: ,,1945 májusától 1950 márciusáig nagylaki közjegyzővé minősítettek… 1950 szeptemberéig semmilyen állásom nem volt." 1956 szeptemberétől 1957. július 15-ig az aradi sportfelszerelési vállalat szervezési és bérszámfejtési osztályát vezette.
Alexandru Fîntînaru kommunizmusellenes gyűlöletének másik oka, hogy mélyen elítélte a görög katolikus egyház 1948. évi felszámolását. Nem az ortodox szertartásokra, hanem az aradi magyar nyelvű, római katolikus misékre járt. Szoboszlai Aladár azzal bízta meg, hogy minél több román tagot szervezzen be. 1955 és 1956 folyamán többször tárgyalt Cornel Anca kolozsvári ügyvéddel, egykori évfolyamtársával, akiről utólag derült ki, hogy a szekuritáté besúgója. Minden bizonnyal az ő ügynöki jelentései alapján folytatott nyomozást a szervezet ügyében a belügyminisztérium Kolozs tartományi igazgatósága. Alexandru Fîntînaru megpróbálta beszervezni Gheorghe Rusu ügyvédet és Gheorghe Filip brassói mérnököt is, de mindketten visszautasították a felkérést.
Szoboszlai Aladár és Alexandru Fîntînaru a többpártrendszerre és a magyar—román államszövetségre vonatkozó koncepciójában meghatározó jelentősége volt a szovjet csapatok kivonásának. Szoboszlai Aladár kezdetben a Keresztény Dolgozók Pártja megalakulását és legális tevékenységének kezdetét is a szovjet csapatok kivonásához kötötte. Abban reménykedett, hogy a kivonás nyomán keletkezett politikai vákuum időszakában a szovjet csapatok nem avatkoznának be a magyarországi, romániai belpolitikai eseményekbe. Szoboszlai más vonatkozásban is a szovjet modellt tartotta elfogadhatónak a jugoszlávval szemben. Alexandru Fîntînaru az őt Aradon felkereső Cornel Anca iskolatársával — 1956. október 14-én — Szoboszlai Aladár ezzel kapcsolatos véleményét közölte: ,,…jelen pillanatban országunkban arról kell dönteni, mit választunk, a szovjet vagy a Tito-féle kommunizmust, de a kettő közül a szovjet típusú az elfogadhatóbb, mert: 1. A szovjet kommunizmus elismeri a szabad vallásgyakorlatot, nem avatkozik bele az egyházi ügyekbe, míg Tito szocializmusa nem tűri a vallás szabad gyakorlatát, ha valakiről megtudják, hogy templomba járt, kizárják a pártból, s ha a Szocialista Szektorban dolgozik, állásából is elbocsátják. 2. A szocialista termelés a Szovjetunióban az egész dolgozó nép érdekében történik, míg a Tito-féle szocializmus a kozmopolita és szabadkőműves kapitalisták egy csoportjának az érdekében zajlik. Tehát a Tito-féle kommunizmus kiszolgáltatja a dolgozó népet a nemzetközi és kozmopolita kapitalizmus érdekeinek."
Ez a korai antiglobalista és Tito-ellenes kirohanás azért meghökkentő, mert éppen 1956 nyarán következett be látványos fordulat a szovjet—jugoszláv — éveken át rendkívül feszült — viszonyban. Tito moszkvai, majd 1956. június 23-a és 26-a közötti bukaresti látogatásával véget ért ,,a láncos kutya" szlogennel ,,fémjelzett" Jugoszlávia-ellenes gyűlölethisztéria. Ugyanakkor a román és magyar értelmiségi elit körében felcsillant a remény — az 1958. december 2-án kivégzett Sass Kálmán többször hivatkozott erre —, hogy van lehetőség a jugoszláviaihoz hasonló szocializmus felépítésére. Vita folyik arról, hogy az 1956. augusztus 28-ra, majd a magyar forradalom hatására 1956. október 28-ra tervezett államcsíny milyen végrehajtási szintig jutott el. Tény: 1956. augusztus 28-án az államcsíny első kirobbantásának időpontjában, este 11 órakor az Északi pályaudvaron csak Szoboszlai Aladár és Huszár József találkozott. Tamás Imre Brassóból visszautazott Csíkszeredába, mert a beígért százötven-kétszáz székely távol maradt, nem érkezett meg a vonattal. Októberben a magyarországi események hatására a KDP vezérkara, alkalmasnak találva a helyzetet, gyors toborzóakciókat folytatott Háromszéken, hogy összeszedjék a forradalom kirobbantásához szükséges csoportokat. Ám most sem volt meg a szükséges fegyverzet, és a caracali harckocsizókkal sem sikerült kapcsolatot teremteni. A gyors toborzás azonban mit sem ért, az ímmel-ámmal beszervezett néhány tíz ember elégtelen volt a forradalmi szikra kicsiholásához. A KDP tervezete, a többpártrendszerbe vetett bizalom és a román—magyar államszövetség eszméje csak roppant szűk körben volt ismert, s hiányzott az a jól kanalizált össznépi elégedetlenség is, ami feltétlen velejárója minden rendszerváltoztatásnak. Constantin Drăgăniţă alezredes, akinek az államcsínyben meghatározó szerepe lett volna, a törvényszéki kihallgatás során a felkészületlenségre utalt: ,,1956 augusztusában nem voltam Bukarestben. 1956 végén az alakulatot a magyarországi események idején riadókészültségbe helyezték. Egy adott pillanatban telefonált a feleségem, hogy meglátogat. Amikor megérkezett, egy idő után azt mondta: egy ellenforradalom tör ki, erről a nagybátyja, Alexandru Fîntînaru értesítette, aki tagja a KDP-nek. Erőszakkal akarják megdönteni a jelenlegi államrendet. A feleségem arra kért, alakulatommal lépjek akcióba, hogy sikerüljön az államcsíny, amelynek időpontját a rádióban közlik. Engem nagyon meglepett, amit a feleségem mondott, zavarodott voltam. Valósággal elkergettem. Végül nem volt bátorságom a történteket jelenteni. 1956 augusztusában a lakásunkon együtt ebédeltünk Szoboszlaival, de nem tudtam, kicsoda. A csodagyógyszereiről beszélt." Nem mítoszrombolás akar lenni mindez. Csupán jelezni akarom: a kihallgatási jegyzőkönyvek, a vádirat, az ítéletek állításai és a valóság között óriási a különbség. Szoboszlai — akárcsak az érmihályfalvi csoport másodrendű vádlottja, Hollós István — nyakló nélkül osztogatta árnyékkormánya posztjait. Még nem volt húsz, fegyverre fogható katonájuk, de a miniszteri tárcákat már elosztották. A leendő kormány miniszterelnöke Szoboszlai Aladár lett volna, Orbán Károly külügyminiszter vagy ,,legrosszabb esetben londoni nagykövet", de nem vállalta, Kónya Istvánra, illetve Schell István báróra a belügyminiszterség, Constantin Drăgăniţăre honvédelmi miniszteri tisztség várt volna, Lukács István kereskedő a leendő kormány égisze alatt főszerkesztő-helyettes vagy fontos tisztséget betöltő író (?) lett volna. Orbán Károly kihallgatási jegyzőkönyve bizonyítja: ezek az ígéretek valóban elhangzottak. A végkifejlet a romániai politikai perek történetében a legkeményebb megtorlást eredményezte. Az 57 vádlott ügyét a kolozsvári hadbíróság temesvári kiszállásán 1958. április 17—19. és 21—25. között tárgyalta. 1958. április 25-én a katonai ügyész felolvasta a vádiratot. Az ítélethirdetést eredetileg 1958. május 15-re tűzték ki. A hosszasan elnyúlt törvényszéki kihallgatások miatt csak 1958. május 30-án hirdettek ítéletet. A fellebbezések benyújtására 1958. június első napjaiban került sor, ezeket a kijelölt védőügyvédek fogalmazták meg. Szoboszlai Aladár kegyelmi kérvényén nincs dátum. Szoboszlai Aladár törvényszéki kihallgatása során öt alkalommal kérte, hogy szembesítsék Huszár Józseffel. A bíróság ezt is elutasította, akárcsak a Szoboszlai által javasolt két tanú meghallgatását. Egyikükkel 1958. augusztus 28-ra, tehát az államcsíny időpontjára közös utazást terveztek. A hadbíróság tehát nem bizonyította be egyértelműen Szoboszlai Aladár bűnösségét, de a Lukács Istvánét sem, aki kijelentette: csak a pártszervezésről tudott, nem vett részt konspirációs megbeszéléseken, gyűléseken. Visszavonta mindazt, amit a kihallgatási jegyzőkönyvek tartalmaznak. Áldozatok Orbán Péter, a csíkszeredai konspiratív sejt futárja. Tizenkilenc évesen huszonöt év kényszermunkára ítélték. Páll Gyula római katolikus plébános Tamás Imre tanító, Szoboszlai Aladár legfontosabb összekötő embere. 1958. szeptember 1-jén kivégezték. Salamon Zoltán csíkpálfalvi tisztviselő, földműves
