Takarmányozási tanácsadásEgyszerűen, érthetően, észszerűen

2021. június 22., kedd, Gazdakör

A gazdaságok haszonállatainak helyes, észszerű és gazdaságos takarmányozásáról tartanak előadásokat több helyszínen is Kovászna megyében. A kis és közepes méretű gazdaságok, de a nagyobb farmok által is hasznosítható információkat a magyarországi Bajáról érkező Amstadt Csaba táplálkozási szakértő osztja meg. „Állattenyésztésről, takarmányozásról egyszerűen, érthetően, észszerűen, hogy abból hosszú távon tisztességesen megéljünk” – ez az előadás-sorozat mottója.

A rendezvény szervezője a háromszéki méhész­egyesület, társulva a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével, a háromszéki agrár­igazgatósággal, helyi civil szervezetekkel, intézményekkel. Minden helyszínen jelen lesz Fejér László szenátor és Könczei Csaba képviselő, ők a törvénykezési újdonságokról beszélnek a jelenlévőknek. Az előadások több helyszínen zajlanak, főként olyan térségekben, ahol az állattenyésztés a helyiek fő megélhetési formája. Július 1-jén Nagybaconban – ahol a megye legnagyobb térségi szarvasmarha-állományát tartják nyilván – 14 órára a közbirtokosság székhelyére várják az érdekelt gazdákat. Másnap 10 órától Oltszemen a nemzetközi fogathajtóverseny keretében lesz előadás. Várják a gazdákat A borvíz útja programban létesült kezelőközpontban. A tervek szerint az eseményt megtiszteli jelenlétével dr. Nagy István, Magyarország agrárminisz­tere is.

14 órakor Lemhényben lesz előadás, házigazda a Kézdi Lacto Coop Szövetkezet és a helyi marhatartó-egyesület. Az előadások lényegéről Könczei így nyilatkozott: „Fontos, hogy a gazdáknak ismeretük legyen a takarmányozási tudnivalókról. Ismerjenek takarmány-összeállítási recepteket, tudják, hogyan lehet a legjobb, költségek tekintetében a legelőnyösebb módon értékesíteni a gazdaságokban megtermelt
terményeket.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2021-06-22: Gazdakör - Bokor Gábor:

Sokan neveztek a pálinkaversenyre

A legfinomabb pálinkák illata „lengte be” Csíkszeredát az elmúlt napokban: múlt hét csütörtökén kezdődött az első erdélyi nemzetközi pálinka- és párlatverseny, az Ákovita. A rangos eseményt a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) szervezte. Összesen 223 pálinkakészítő – Romániából, Magyarországról, Szerbiából, Szlovákiából és Izraelből – több mint ezer 1996–2020-as évjáratú mintát küldött a versenyre. Az italok értékelése múlt héten, pénteken, szombaton zajlott, vasárnap a zsűri a díjra érdemes pálinkák és párlatok listáját is összeállította – a nagyközönség július 1–3. között ismerheti meg a kitüntetetteket. A versenyre háromszéki pálinkafőzők is jelentkeztek – egyéni és vállalkozói kategóriában –, egyelőre nem tudjuk, milyen eredményeket értek el. Ami biztos: 209 pálinka lett arany-, 394 ezüst-, 315 bronzérmes. A legnépesebb mezőny a szilvából főtt párlatok kategóriájában volt.
2021-06-22: Gazdakör - :

Pályázatokról a gazdáknak

A közeljövőben kiírásra kerülő pályázatokról tartanak újabb felvilágosítást Háromszék több helyszínén. A legfrissebb tudnivalókat Barabási Antal, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára osztja meg az érdekeltekkel.