Irodalmi karaván
Negyedik alkalommal indul felolvasókörútra az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája június 22. és 24. között. A karaván során három fiatal erdélyi szerző lép közönség elé: André Ferenc költő, műfordító, slammer, Láng Orsolya költő, író, műfordító és Varga László Edgár költő, író, újságíró. A fellépőkkel Codău Annamária irodalomkritikus, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője beszélget. A sepsiszentgyörgyi felolvasóestre ma 18 órától a Tein Teaházban, a kovásznaira csütörtökön 17 órától a Városi Művelődési Házban kerül sor. A kovásznai rendezvény házigazdája Czilli Aranka költő, magyartanár. A szerzők kötetei a helyszínen megvásárolhatók.
Irodalomóra a Varázshegyen
Uzonkafürdőn június 28–29-én előadások, beszélgetések, műhelymunkák lesznek Egyed Emese költő, irodalomtörténész, a BBTE előadó tanára, dr. Reisinger János irodalomtörténész, az MTA volt munkatársa, Visky András József Attila-díjas író, drámaíró, költő, színházi teoretikus, Kiss László színművész közreműködésével. Első nap: beszélgetés Visky Andrással és Reisinger Jánossal; Visky András: A megcselekedhető szöveg. Szabadításdramaturgiák a modernitás végén; Reisinger János: Pilinszky korszerűsége; Kiss László: Karinthy-kávéház (előadás). Második nap: Reisinger János: Babits, a szabadító; Egyed Emese: Ismeretlen ismerősök. Magyary Ágnes: A főügyész – Katona József: Bánk bán; Lukáts István, az erdővidéki romantikus papköltő; Visky András: Hogyan értelmezi testünk a szöveget? Mire taníthat meg bennünket a színház? A helyek száma korlátozott. A szállás, étkezés költségmentes. Jelentkezni ma 22 óráig lehet a 0742 760 962-es telefonon vagy az egyedagneserika@gmail.com e-mail-címen.
Könyvtári hírek
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár újra megnyitotta szabad polcos tereit az olvasók számára. A felnőtt kölcsönzőrészleg, a gyermekkönyvtár és a Sport utcai fiókkönyvtár is látogatható. Egy időben 10–10 olvasó tartózkodhat a részlegeken, és legtöbb 20 percet tölthet a polcok között, maszkot viselve és betartva az egymás közötti távolságot. Könyvtárlátogatás előtt kötelező a lázmérés és a kézfertőtlenítés. Kérik az olvasókat, vigyék magukkal a könyvtári belépőjüket. ♦ A főépületben kedden 9–19, szerdán, csütörtökön és pénteken 9–17, szombaton 9–13 óráig fogadják az olvasókat, hétfőn zárva tartanak. A fiókkönyvtárban kedden és csütörtökön 12–19, szerdán és pénteken 9–15, a hónap első és harmadik szombatján 9–13 óráig tartanak nyitva. ♦ Megkönnyíti a könyvkölcsönzést és lerövidíti a könyvtárban eltöltendő időt, ha az olvasók előzetesen jelzik igényléseiket (előjegyzésre és félretételre vonatkozóan is) telefonon (0267 312 133) vagy e-mailben (kolcsonzo@kmkt.ro, copii@kmkt.ro). A katalógus az online.kmkt.ro honlapon böngészhető.
Könyvbemutató
A sepsiszentgyörgyi LibriM Könyvudvarban június 24-én, csütörtökön 18 órától Czernay Hajna Visszhang című könyvének elmaradt bemutatójára várják az érdeklődőket.
Fotópályázat
A Zöld Nap Egyesület tizenharmadik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát. A pályázat címe: A természet több arca. A nyertes alkotásokból 2022-es forgatható falinaptár készül. A fotópályázat célja, hogy a versenyzők a fényképezőgép lencséjén keresztül is megfigyeljék környezetüket, megismerjék az állat- és növényvilágot, és mindez ösztönözze őket a természeti és az épített környezet megóvására, védelmére. Ugyanakkor a versenybe olyan fotókat is várnak, amelyek személyes élményeket, cselekedeteket mutatnak be a mindennapi életből, életetekből. Bővebben a zoldnap.info oldalon.
Színház
Június 26-án, szombaton 19 órától Sepsiszentgyörgyön a nagyteremben a Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum kortárs erdélyi magyar költők versei alapján készült, Aritmia.doc című előadása látható Kolcsár József rendezésében.
Zene
Június 25-én, pénteken 19.30-tól a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében koncertet tart a budapesti Borbély-Dresch Quartet. Belépőjegyek vásárolhatóak a koncert előtt a helyszínen, a teljes árú jegy 20, a kedvezményes jegy 10 lejbe kerül.
Tánc
A Háromszék Táncegyüttes csütörtökön 19 órától a Tiszta című néptáncszínházi előadásával zárja a 2020/21-es évadot Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt m. v. Jegyeket a központi jegyirodában lehet vásárolni. Telefon: 0267 312 104.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16.30-tól Lassie hazatér (magyarul beszélő), 16.45-től Raya és az utolsó sárkány (románul beszélő), 18.30-tól Godzilla Kong ellen (román felirattal), 19 órától Gonosz csoda (román felirattal), 20.45-től Még egy kört mindenkinek (magyar felirattal), 21 órától Hang nélkül 2. (román felirattal). Pénztárszolgálat és telefonos jegyfoglalás 10–13 és 15–21 óráig. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.
Bábszínház
A Cimborák Bábszínház a Tündérek tenyerén című babaszínházi előadását ma és csütörtökön 17 órától játssza a Cimborák Bábszínház stúdiótermében. Az előadás meghitt térben zajlik, amelyben jelen rendelkezések betartásával legtöbb húsz szülőt és kisbabát tudnak befogadni. A játék időtartama kevesebb mint fél óra. Jegyek foglalása a 0755 335 400-as telefonszámon Csüdöm Eszternél.
Röviden
HUMORPINCE. Minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót várnak ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház alagsorában. Az egészségbiztonsági szabályok betartása kötelező.
ÓRIÁSKIVETÍTŐN követhetik a szurkolók az Európa-bajnokság mérkőzését ma 22 órától Sepsiszentgyörgyön a KultúrParkban, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Plugor Sándor Művészeti Líceum közös udvarán.
ERDÉLYI SZÁSZ TÖRZSASZTAL. A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Szász Törzsasztal az Európa-bajnokság alkalmából német nyelvű focimeccs-közvetítésre hívja az érdeklődőket a Németország–Magyarország focimeccsre ma 22 órától. Az eseményre előzetes telefonos helyfoglalás szükséges, a vetítés pontos helyszínét is itt lehet megtudni: +491713658174. A szervezők behűtött német sörajándékkal várják az érdeklődőket.
ÁRAMSZÜNET. Június 24-én, csütörtökön 9–14 óráig Esztelneken, Kurtapatakon, Csomortánban, Kézdialmáson, Almásréten, Felsőlemhényben; 25-én 9–14 óráig Kézdiszászfaluban, Nyujtódon, Alsólemhényben, Bereckben és Kézdimartonoson szünetel az áramszolgáltatás.
GOMBAVIZSGÁLAT. A László Kálmán Gombászegyesület és a Tega Rt. szervezésében Sepsiszentgyörgy központi zöldségpiacán a gombászegyesület részéről hozzáértő személy minden szerdán és pénteken 8–10, vasárnap 9–11 óráig átvizsgálja a gyűjtött gombákat és szakmai tanácsot ad.
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos online formában végzi szerkesztőségünkben az ingyenes jogi tanácsadást. A jogorvoslásra váró ügyek leírását és a kérdést a hpress@3szek.ro e-mail-címre várjuk, a levél tárgyához kérjük beírni azt, hogy Jogi tanácsadás. Kérdéseiket postacímünkre is eljuttathatják: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám.
GYERMEKSZEMÜVEGET TALÁLTAK a sepsiszentgyörgyi parkkal szembeni üzlet előtt. Érdeklődni a 0786 478 407-es telefonon lehet.
LELKI SEGÉLY TELEFONON. Az erdélyi telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat szakembereihez hétköznapokon 19–23 óráig lehet fordulni a 0754 800 808-as normál díjas telefonon. A névtelenül igénybe vehető szolgáltatás online is működik, az internetes tanácsadás a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címen érhető el.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Salvia (0267 313 513, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.