A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsának döntése alapján jövőre megrendezik az első tereprali-világbajnokságot, amelynek nyitóversenye a legendás Dakar-rali lesz januárban.
A világbajnoki sorozat az fia.com-on olvasható tervek szerint négy vagy öt viadalból áll majd, de egyelőre csak a Dakar helye biztos a versenynaptárban, a további helyszínekről később döntenek. „Az FIA szeretné, hogy Európában legyen az egyik verseny, de eséllyel pályázik Abu-Dzabi, Kazahsztán, illetve Brazília és Kína is szívesen látná a sportág legjobbjait egy vb-futamon” – mondta Faluvégi Péter, az FIA crosscountry-bizottságának magyar tagja. Hozzátette, eddig azért nem volt terepraliban világbajnokság, mert annak megrendezésére csak bizonyos feltételek teljesülése mellett van lehetőség. „Az FIA most elfogadta az erre vonatkozó elképzeléseket, és jövőre három kontinensen kerülhet sor a legalább hét napig tartó, minimum 2000 kilométer versenytávú vb-futamokra.”
A tereprali-vb-nek ugyanaz az ASO lesz a promótere, amely a Dakaré is. A döntés a szakág világkupaversenyeit nem érinti, azokra változatlan formában kerül sor Ázsiában és Európában, ezek a viadalok ugyanis legfeljebb négynaposak, a versenytávjuk pedig nagyjából 500 kilométer. Magyarországon augusztus 5. és 8. között rendeznek vk-futamot, a HunGarian Baját Várpalotán és környékén.
Gravel Romania Historic Rally
Mától péntekig a sepsiszentgyörgyi Auto Crono és a Román Autósport Szövetség közös szervezésében kerül sor a Gravel Romania Historic Rally második kiírására, amelyen összesen 22 franciaországi és belgiumi egység vesz részt. A Kovászna és Brassó megyében zajló viadal útlezárásai: * Sepsikőröspatak–Középajta (D121A): ma 10.30–15.30, míg csütörtökön 9.30–13 óráig * Papolc–Kommandó: csütörtökön 11–15, pénteken 10–14 óráig * Zágonbárkány–Zágon (DN13E): pénteken 10–13 óráig * Kovászna–Kommandó (községi út): csütörtökön 11–13 és 13.30–16 óráig * Mica-Siriu (erdei út): csütörtökön és pénteken 13.30–18 óráig * Zabrató (erdei út): csütörtökön 15–18 és pénteken 16.30–19 óráig * Halom-patak (erdei út): pénteken 10.30–16 óráig. (t)