Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát, ugyanis a nemzeti közösségek sokhelyütt nehéz helyzetbe kerültek és támadás alatt állnak a hagyományos keresztény értékek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Strasbourgban.
Szijjártó Péter az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése nyári ülésszakának hétfői ülését megelőzően közölte: olyan hagyományos értékek állnak támadás alatt Európában, amelyek a kereszténységhez tartoznak, holott Európa akkor volt erős, amikor ragaszkodott a keresztény értékeihez.
Kijelentette: az erős liberális fősodor által diktált törekvés azt szeretné elérni, hogy Európa minél jobban feledkezzen el a keresztény értékeiről. Sajnálatosnak nevezte, hogy a törekvés komoly antiszemitizmussal társul Nyugat-Európában. Ezt mutatja, hogy miután egy terrorszervezet megtámadta Izraelt, s a közel-keleti ország megvédte magát, nyíltan antiszemita tüntetések robbantak ki nyugat-európai fővárosokban – közölte.
Kiemelte továbbá, hogy az említett törekvés mellett a nemzeti kisebbségek és közösségek sokhelyütt nehéz helyzetbe kerültek több országban is elfogadott olyan szabályozások miatt, amelyek nyomán jogaik csorbultak.
„Európában fel kell lépni a tendencia ellen” – fogalmazott. Mindehhez a legjobb fórum a strasbourgi székhelyű Európa Tanács, amelynek május végén kezdődött féléves magyar elnöksége ideje alatt Magyarország minden követ meg fog mozgatni annak érdekében, hogy biztosítsa a vallásgyakorlás szabadságát és a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását – tette hozzá Szijjártó Péter.
Felszólítás Ukrajnának
Ukrajnának az Európa Tanács tagországaként kötelező lenne betartani azokat a kisebbségvédelmi egyezményeket, amelyek a szervezet égisze alatt születtek, ennek ellenére az elmúlt időszakban sorozatos üldöztetések érték a kárpátaljai magyar kisebbséget a helyi hatóságok részéről – jelentette ki Zsigmond Barna Pál, a Fidesz képviselője hétfőn az MTI-nek adott nyilatkozatában, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülése keretében.
A képviselő szerint tűrhetetlen, hogy annak ellenére, hogy Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása mellett, és maximálisan támogatja az ország euroatlanti közeledését, a magyar közösségek nem kapnak megfelelő védelmet, még a Magyarország és Ukrajna között létrejött kétoldalú megállapodások keretében sem.
Zsigmond Pál Barna rámutatott, hogy a magyar kisebbségek jogait garantáló jogszabályok korábban léteztek, tehát itt sorozatos visszalépésről van szó a kijevi vezetés részéről. Előzőleg működött egy kisebbségvédelmi rendszer is, amely lehetővé tette, hogy a nemzeti kisebbségek használják a magyar nyelvet az oktatásban, azonban ezt a lehetőséget erőszakos módon számolta fel az ukrán politikai vezetés – hangsúlyozta a képviselő.