A világbajnoki ezüstérmes Horvátország nyolcaddöntőbe jutott a részben budapesti és bukaresti rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságon, miután 3–1-re legyőzte Skóciát a csoportkör harmadik fordulójában, kedd este Glasgow-ban. A D jelzésű négyes másik meccsén Anglia 1–0-ra verte Csehországot a Wembley-ben és csoportelsőként lépett a kontinenstorna legjobb 16 alakulata közé.
Glasgow-ban a házigazda skótok a horvátokkal csaptak össze, és már az első sípszó után látszott, hogy mindkét csapat számára csak a győzelem ér továbbjutást. A kezdeti adok-kapokból Horvátország ébredt fel hamarább, és a 17. percben egy beadás után a középre visszafejelt labdát Vlašić lőtte a kapuba. A folytatásban a hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, és három perccel a szünet előtt sikerrel is jártak: egy ellentámadás végén a horvátok nem tudtak felszabadítani, McGregor pedig 17 méterről laposan a hálóba lőtt. A második játékrészt a horvátok kezdték aktívabban, s mezőnyfölényük két újabb gólt eredményezett: előbb Luka Modrić bombázott kapásból a hálóba, majd negyedórával később az ő szögletét csúsztatta fejjel a skót kapu hosszú oldalába Ivan Perišić. Innen is a horvátok irányítottak, pontosabb és hatékonyabb játékkal megőrizték a kétgólos előnyt.
Egygólos angol győzelem
Sterling már az angol–cseh párharc 2. percében kapufáig jutott. Tíz perccel később Kane passzolt Grealish-nek, akinek bal oldali beívelését Sterling közelről fejelte az üresen maradt cseh kapu hosszú sarkába. Innen a hazaiak játszottak fölényben, és Kane ziccerénél Vaclíknak bravúrt kellett bemutatnia. A csehek válasza nem maradt el: előbb Holeš távoli lövését Pickford védte, majd Souček kísérlete csak kevéssel kerülte el az angol kaput. A fordulás után visszaesett a tempó, az angolok ellentámadásokra alapoztak, ellenfeleik viszont csak a meccs végét várva futballoztak. A mérkőzés krónikájának része az is, hogy a 87. percben lesgólig jutottak az angolok, az eredményjelzőn azoban maradt az 1–0, amivel Anglia csoportelsőként jut tovább. A csehek sem szomorkodhattak, hiszen a skótok horvátokkal szembeni veresége jól jött nekik, és csoportharmadikként ott lesznek a legjobb tizenhat között.
Eredmények, 3. forduló, D-csoport: Horvátország–Skócia 3–1 (gólszerzők: Vlašić 17., Modrić 62., Perišić 77., illetve McGregor 42.), Csehország– Anglia 0–1 (gsz.: Sterling 12.). A kvartett végeredménye: 1. Anglia 7 pont, 2. Horvátország (4–3) 4 pont, 3. Csehország (3–2) 4 pont, 4. Skócia 1 pont. (t)