Még javában zajlott az Erdélyt romba döntő tizenötéves háború, amikor 1604 októberében Bocskai István bihari nagybirtokos nyíltan szembefordult az uralkodóval, majd a hajdúk átpártolásának köszönhetően Álmosd és Diószeg között megverte Belgiojoso kassai főkapitány seregeit. Ezzel az ütközettel robbant ki a Bocskai-szabadságharc, melyet olyan ember vezetett, aki Báthory Zsigmond alatt Erdélyben a Habsburg-párti politika és a török elleni háború legtekintélyesebb támogatója volt. Bocskai a császári dinasztia sikertelen országegyesítési kísérlete, a keleti fejedelemség mérhetetlen szenvedése láttán – megfelelő valós alternatíva híján – állt át a török hűbéres állapotot támogatók táborába, amit az is erősített, hogy a bizalmatlan Rudolf 1602-től két éven keresztül prágai őrizetben tartotta őt. Miután 1604-ben hazatért, levelezésbe kezdett a hódoltságban élő Bethlen Gáborral, és amikor szervezkedésükre fény derült, fegyveresen is fellépett a várait ostromló Belgiojoso főkapitány ellen.

Bocskai István felkelése felszínre hozta azt a mérhetetlen feszültséget, ami a Habsburg kormányzati módszerekkel szemben felgyülemlett: a vallási türelmetlenség, a rendi jogok mellőzése, a szorult anyagi helyzetben lévő Rudolf birtok­elkobzásai és az idegen tisztviselők, katonai parancsnokok előnyben részesítése széles rétegeket állított az egykori váradi főkapitány mellé. Nem véletlen, hogy Bocskait 1605 áprilisáig – Nyárádszeredában, majd Szerencsen – Erdély és Magyarország fejedelmévé is megválasztották, és az év végéig hatalmába keríthette a királyi országrész jelentős hányadát. A választott uralkodó helyzete azonban nem volt egyszerű, hiszen két nagyhatalom ellenében nem sok mozgástere nyílt az önálló politizálásra. A nagyobb veszély a Porta felől fenyegette Bocskait, ugyanis erdélyi fejedelemként I. Ahmed (ur. 1603–1617) hűbérese volt. A szultán vazallusa sikereit a közvetlen hódoltság növelésére akarta felhasználni, koronával is csábította vazallusát.

A Portával szemben a fejedelem kezére játszott az a hatalmi viszály, mely a gyenge uralkodónak bizonyuló Rudolf és tetterős öccse, Mátyás (ur. 1608–1619) között dúlt a Habsburg-dinasztián belül: e küzdelemben a főherceg támogatói bázist keresett, amit legegyszerűbben a magyarok pártfogásával, panaszainak felkarolásával tudott megszerezni. Mátyás a rendek jóindulatának elnyerése érdekében partnernek mutatkozott a megegyezésre, és Rudolf engedélyével 1605 végétől kezdve tárgyalásokba is bocsátkozott Bocskaival. Ezek az alkudozások végül az 1606. június 23-án megkötött bécsi békével eredményre vezettek.

Az erdélyi fejedelem politikai talentumát mutatja, hogy a kedvező alkalmat nem pillanatnyi érdekek szerint használta fel, hanem elsősorban a független magyar állam visszaállításának lehetőségeit kutatta, amit a Habsburgok nélkül, Erdély vezetésével képzelt el. Ennek megfelelően a bécsi békében elismertette maga és férfiági utódai javára fejedelemsége szuverenitását, egyúttal pedig megszerzett Rudolftól három felvidéki vármegyét (Bereg, Ugocsa, Szatmár), valamint Tokaj várát. Bocskai emellett kedvező politikai helyzetét a királyi Magyarország érdekképviseletére használta fel: biztosíttatta a nemesek szabad vallásgyakorlását, a nádori tisztség betöltését, a városok kiváltságainak visszaadását és a rendi jogok tiszteletben tartását. A bécsi béke emellett kötelezte az uralkodót a tizenöt éves háború befejezésére és a Portával való megegyezésre, ami a már betegeskedő fejedelem hathatós részvételével, a zsitvatoroki békével valósult meg 1606 novemberében.

A Bocskai-szabadságharcot lezáró egyezmény okos kompromisszum volt Erdély részéről, hiszen ennek révén a fejedelem egyfelől saját mozgásterét növelte a függetlenség elismertetésével, másfelől a királysághoz kötötte magát, és beleszólást nyert a magyarországi ügyekbe is. Bocskai István politikai végrendeletét követve az aranykorát élő Erdély későbbi fejedelmei évtizedeken át a királyi országrész politikájának befolyásos tényezőjeként léphettek fel, így nagy szerepük volt abban, hogy a Habsburg beolvasztási kísérlettel szemben hosszú ideig megmaradt és működött a magyar államiság. A béke ugyanakkor nem csak a határokon belül bírt jelentőséggel: a protestáns vallásszabadságot biztosító cikkely elfogadtatását a reformátusok méltányolták: szobra Genfben a Reformátorok falánál őrzi Bocskai István emlékét.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)