Több fontos elismerést, köztük a fődíjat is elnyerte a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján, melynek szombat este tartották a díjátadó gáláját.
A díjakat felajánló Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), Kisvárda polgármestere és a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ a fesztivál szakmai zsűrijét bízta meg a díjak odaítélésével, mely három kategóriában is díjazta a Tamási Áron Színházat: a Radu Afrim által írt és rendezett Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadásuk elnyerte az EMMI fődíját, Benedek Ágnes az előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért elnyerte Kisvárda Város Polgármesterének díját, a 30 év alatti művészeknek járó Teplánszky-díj idei kitüntetettje pedig Kali Ágnes volt, az Amikor telihold ragyog a turkáló felett és a Nóra (kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója Botond Nagy rendezésében) című előadásokban nyújtott dramaturgi munkájáért.
A szakmai zsűri tagjai voltak: Árkosi Árpád rendező, Eszenyi Enikő színházrendező, színpadi és filmszínésznő, Rosznáky Varga Emma egyetemi hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, magyar szak, Dr. Szabó Attila színháztörténész, egyetemi oktató, valamint Venczel Valentin színész, rendező, az Újvidéki Színház igazgatója.
Mindezek mellett jelmezkészítési támogatásban is részesül a Tamási Áron Színház: Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkárának a fesztivál megnyitóján tett bejelentése alapján a minisztérium 30 millió forintos támogatási keretéből az idei fesztivál valamennyi határon túli résztvevője jelmezgyártási támogatáshoz jut.