A dán válogatott szombaton 4–0-ra legyőzte Wales együttesét az Európa-bajnokság első nyolcaddöntőjében, amelynek Amszterdam adott otthont. A Londonban pályára lépő Olaszország csak hosszabbítást követően tudta 2–1-re megverni az osztrák nemzeti együttest a játéknap második mérkőzésén.
Könnyed dán győzelem
Az amszterdami Wales–Dánia találkozó elején a pályaválasztók játszottak mezőnyfölényben, ám az első félidő derekán a dánok megszerezték az vezetést. A 27. percben Damsgaard előkészítése után Dolberg két csel után 19 méterről a kapu hosszú alsó sarkába lőtt. Innen már Dánia irányított, de újabb gól nem született. A fordulás után rögtön lecsaptak a dánok, akik így tovább növelték előnyüket: a 48. percben egy jobb oldali beadást követően Williams rosszul szabadított fel, a játékszert Dolberg kaparintotta meg, és közelről megszerezte csapata második találatát. Az újabb góltól összeesett a walesi csapat, így teljes egészében ellenfeleik akarata érvényesült a pályán. A 89. percben Maehle egy hatalmas bombával megszerezte a skandinávok harmadik találatát, ám a slusszpoén még csak ezután jött. A teljesen összezavarodott walesiek ezután emberhátrányba is kerültek: Wilson kapott azonnali piros lapot egy Maehle elleni szabálytalanságot követően. A ráadásban Braithwaite a leshatárról indulva becsapta védőjét, és mintegy 12 méterről ballal a jobb alsóba lőtt, ezzel beállítva a végeredményt.

A hosszabbítás döntött
Az olasz–osztrák meccs első 15 perce mezőnyjátékkal telt, a taljánok próbálkoztak többet, ám nem találtak fogást a jól szervezett osztrák védelmen. Az első félidőben akadt néhány olasz ziccer, a legnagyobb közülük Immobile 22 méteres lövése volt, amely a két kapufa találkozásánál csattant. A fordulás után bátrabban játszott Ausztria, sőt, Arnautović révén a 65. percben gólt is szerzett Franco Foda együttese, ám les miatt érvénytelenítették a találatot. Innen váltott Olaszország, és bár ezután is az osztrákok játszottak fölényben, a gólszerzéshez mégis ők álltak közelebb, de mivel ez nem sikerült, következett a hosszabbítás. A ráadás elején máris megtört a jég: a 95. percben Spinazzola a bal oldalról passzolt Chiesa irányába, aki egy csel után nagy erővel a hosszú sarokba lőtte a labdát. Tíz perccel később már 2–0 volt az olaszoknak: az Insigne–Acerbi–Pessina útvonalon haladt a labda, utóbbi pedig nyolc méterről nem hibázott. A hosszabbítás második felvonásában Kalajdžić révén szépítettek az osztrákok, akik ezzel izgalmassá tették az utolsó perceket, ám újabb gólt már nem tudtak szerezni, így 2–1-re veszítették el a nyolcaddöntőt.
Eredmények, nyolcaddöntő: Wales–Dánia 0–4 (gsz: Dolberg 27., 48., Maehle 89., Braithwaite 94.), Olaszország–Ausztria 2–1 (gsz: Chiesa 95., Pessina 105., illetve Kalajdžić 114.). A mai program: Horvátország–Spanyolország (Koppenhága, 19 óra), Franciaország–Svájc (Bukarest, 22 óra). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.