Tegnap délelőtt tartották a Szent László király nevét viselő római katolikus templom búcsúját Nyujtódon.
Az ünnepi szentmisén a környező papság részvételével, valamint Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökének homíliája által ünnepeltek a nagy számban megjelent hívek, helybeliek és innen elszármazottak, akik a búcsúra hazalátogattak szülőfalujukba. A szentmisét követően felavatták és felszentelték Szent László király szobrát, amelyet Lukács János és felesége, Anna ajándékozott hálából és szeretetből a nyujtódi közösség számára, ezzel is „biztatva a fiatalokat az itthon maradásra és a közösség építésére”. A bronzból készült mellszobor Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása. Az ünnepségen a Klára József kántor által vezényelt egyházi kórus is fellépett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.