Már idén 270 millió eurót fogunk leszerződni víz- és hulladékgazdálkodási projektekre az uniós Környezetvédelmi Operatív Program (KOP) pénzalapjaiból. Ezt az összeget 2010-ig kell elkölteni — jelentette be Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a Környezetvédelmi Operatív Program bemutatása alkalmával, amelyet a múlt héten hagyott jóvá az Európai Bizottság.
2007 és 2013 között megközelítőleg 4,5 milliárd euró hívható le európai pénzalapokból környezetvédelmi projektekre, amelyekre a román állam még egymilliárd euró értékű társfinanszírozást nyújt. A KOP keretében zajló projektekre a pénzt a kohéziós alapokból és az európai régiófejlesztési alapokból biztosítják. Korodi Attila szerint tíz megye kap támogatást ivóvíz- és szennyvízhálózatok korszerűsítésére, öt hulladékgazdálkodási projekt valósul meg, többek között Hargita és Kovászna megye közös projektjét is támogatják.
Gazdasági fórumok
Július 31-én Bukarestben román—kínai gazdasági fórumra kerül sor. Ú Augusztus 29. és szeptember 4. között Damaszkuszba várják a bőr- és bőripari technológiában érdekelteket az ott szervezett nemzetközi vásárra és gazdasági fórumra. Ú Október 18—19. között Algéria több városában szerveznek üzleti látogatást. Ú A tunéziai üzleti kapcsolatok élénkítése érdekében elsősorban azon turisztikai cégeknek szerveznek háromnapos látogatást, amelyek érdekeltek a térség piacaiban. Az időpontot — szeptember eleje vagy október vége — az igénylések függvényében állapítják meg. A költségeket a tunéziai fél állja.
Kiállítások, vásárok
Augusztus 20—24., Zuchex (Törökország) — üvegipari nemzetközi vásár * szeptember 19—21., Husum (Németország) — brókertevékenységek vására, amely elsősorban a szélenergia értékesítésére összpontosít * október 24—26. — a Fekete-tengeri Szállítás Nemzetközi Fóruma keretében több, a szállítással és logisztikával kapcsolatos kiállításra, vásárra és rendezvényre kerül sor Ukrajnában.
Keresnek
gumitermékeket Izraelbe, nyomásmérő felszereléseket, 500 kompresszort mikrobuszok klímaberendezéséhez Iránba, acélcsőelemeket Angliába, állatgyógyszereket Nigériába, réz-, acél- és alumíniumrudakat Egyiptomba.
További nyereménylehetőség
Július 16—22. között a sepsiszentgyörgyi Trident nagyáruházban 10 és 16 óra között az egész órát jelző, nyerő hangra egy élelmiszercsomagot nyerhetnek a vásárlók. Július 16.—augusztus 15. között azok a kliensek, akik legkevesebb 40 lej értékben vásárolnak, versenybe szállhatnak a négy görögországi, két személyre szóló, tíznapos Korfu-szigeti kirándulások egyikéért.
A Ford veheti meg
A Ford Motor Company 675 millió eurót tervez befektetni a romániai Automobile Craiovába, ha megnyeri az egykor a dél-koreai Daewoohoz tartozó cég többségi részesedésére kiírt pályázatot. A Ford az egyetlen vevőjelölt, miután a General Motors, valamint az orosz JSC Russian Machines ― amely Oleg Gyeripaszka, a GAZ autógyár főrészvényesének egyik érdekeltsége ― a kezdeti érdeklődés után visszatáncolt. A román állam a járműgyártó 72,4 százalékát értékesíti, és a kormány reményei szerint szeptember 1-jére lezárulnak az átvételről zajló tárgyalások. A múlt héten a Ford azt közölte, hogy fontos stratégiai befektetésének tekinti a romániai gyárat a cégcsoport jövőbeli európai növekedése szempontjából. A Ford hét európai érdekeltsége tavaly 1,86 millió gépkocsit állított elő, s a vállalatcsoportnak újabb gyártóegységekre van szüksége, ha meg akarja valósítani ambiciózus növekedési programját, új modellek piaci bevezetését. A craiovai autógyárban a Ford évi 300 000 gépkocsit és 300 000 autómotort tervez gyártani. Az üzem tavaly 24 000 gépkocsit és 116 000 motort készített.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.