A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett, huszonkilenc szerző tanulmányaiból álló, Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötetet Bárdi úgy jellemezte: praktikus összefoglalása a jelenlegi kutatásoknak. Mint közölte, azért jelent meg csak most a könyv, mert a történészek most tartanak ott, hogy az 1989 utáni folyamatokra reagálni tudjanak. A könyv együtt tárgyalja Magyarország, valamint az elszakadt magyar közösségek történetét közép-európai összefüggéseiben, korszakonként. Szokás kérdezni, hogy mi a könyv üzenete — mondta Bárdi Nándor, hozzátéve, ennek nincs üzenete, hatástörténetről van szó, melyhez mindenki hozzáteheti a magáét. Szakmai logikával arra mutat rá, hogyan lehet a kisebbségi társadalmat szolgálni — mondotta. A könyv elsősorban a határon túli középiskolai tanároknak és egyetemi hallgatóknak, a jövő értelmiségének szól. Bárdi hangsúlyozta, nem mai beidegződéseknek megfelelő kötetről van szó, szemléletmódja nem szenvedéstörténeti, nem interetnikai konfliktusok köré épült, és nem közösségépítő jellegű, hanem — hangsúlyozta ismételten — hatástanulmány.

Gidó Attila bemutatta az általa szerkesztett, Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918—1940) című munkát, mely tulajdonképpen magyarázó előszóval ellátott dokumentumgyűjtemény. A könyv ismerteti a zsidó intézményesülést a két világháború közötti időszakban. Míg 1918-ban az erdélyi zsidóság 70—80 százaléka magyar identitású volt, 1940-re a közösségnek több mint fele már eltávolodott a magyarságtól.

Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944—1964) című munkáját László Márton levéltáros adta közre. A szerkesztő elmondta, a kötet négy részből áll. Az első a szerzőt ismerteti, a második maga a munka, a harmadikban Máthé János megfigyelési dossziéját dolgozta fel, a negyedikben dokumentumokat közöl. László mesélt azokról a módszerekről, ahogyan a volt szekuritáté megfigyelte, megpróbálta megfé­lemlíteni a magyarhermányi helytörténészt.

Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952—1960) című könyvét a szerző, Stefano Bottoni olasz történész mutatta be. Elmondta, a MAT olyasvalami volt, mint egy kulturális üvegház, amelyben a művelődési intézmények nagy szerepet játszottak a magyar identitás megőrzésében. Ez nem kivívott autonómia volt, hanem sztálini ajándék, mely az akkori szovjet nemzetpolitikán alapult. S ha már ez a keret megszületett, a magyar vezetők aktívan részt vettek a közélet alakításában, otthonossá akarták tenni a román kommunista rendszert a MAT-on belül. Aztán Bukarest megelégelte a nézete szerint igen magas magyar kulturális szintet, számára veszélyesnek érezte azt, s következtek a megszorítások, iskolák összevonása, a Babeş és Bolyai egyetemek egyesítése. Ezután az iparosítás és ezáltal a nemzetiségi összetétel megváltoztatása.