A kis balti államok legdélebbikének, Litvániának a történelmében kiemelkedő szerepet játszott Báthory István (1533–86), aki erdélyi fejedelemként nyerte el a lengyel királyi trónt s vele Litvánia nagyfejedelmi címét. Ez utóbbi minőségében felségterülete védelmében három sikeres hadjáratot folytatott IV. (Rettegett) Iván cár ellen is, megakadályozva Oroszország terjeszkedését, kijutását a Balti-tengerhez.
Vilnius
Báthory nevét litván földön mégis elsősorban a szellemi élet fejlesztése és az egyház támogatása érdekében hozott intézkedései őrizték meg. Ő emelte egyetemi rangra a vilniusi jezsuita kollégiumot az 1579-ben kelt alapítólevelével. Célját abban jelölte meg, hogy a szegényebb diákok is elvégezhessék ott a tanulmányaikat, és hogy az egyetem – amely sokáig az egyetlen ilyen rangos tanintézet volt Kelet-Európában – olyan legyen, „akár egy tisztás, ahová, mint a jó tudományok vásárára, gyűljenek össze a környező vidék diákjai tudást és katolikus hitet meríteni” – írta alapítólevelében Báthory. Egyetemi éveik alatt a diákokat felmentették a katonai szolgálat, továbbá minden adó és vám fizetése alól.
Báthory István döntésére gyönyörű fehér márvány tábla emlékeztet a ma tízezer diáknak tudást osztó alma mater belső díszudvarának árkádjai alatt. A táblát – amely Petras Repsis litván szobrászművész alkotása – 1994-ben, az uralkodó emlékének szentelt magyar–lengyel–litván tudományos konferenciát követően a résztvevők jelenlétében avatták fel.
A kezdeményezés a Litvániában élő magyarok kis közösségét dicséri. Ők, mintegy százhúszan – többségük még a szovjet időkben Kárpátaljáról érkezett erre a tájra – 1990-ben alapították meg szövetségüket, amely ugyancsak Báthory István nevét viseli.
Valga
A lett határon álló észtországi Valga városát a 16. század végén Báthory István csapatai foglalták el, így az – egész Livóniával együtt – egy időre a Lengyel Királyság részévé vált. Városi jogokat is Báthory adott Valgának, mégpedig 1584. június 11-én kelt grodnói (most Belarusz) kiváltságlevelében, s hozzá címert is, amelyet egy páncélos kéz szorongatta, magyar típusú szablya ékesít. Ezért június 11-e a város születésnapja, amelyet újabban a határ mindkét oldalán nagyszabású ünnepséggel köszöntenek.
Báthory István emlékműve – észt, magyar és lengyel felirattal – Valga központjában áll. Az észt település 2013-ban testvérvárosi kapcsolatot létesített Sátoraljaújhellyel.
Gliwice
A sziléziai Gliwicében, a Piast-kastély fala előtt nemrégiben felállították az eredetileg Salgótarján központjában álló Báthory István-szobor másolatát. (A város – a gleiwitzi német provokáció nyomán – a II. világháború kirobbantásának volt a helyszíne.)
Salgótarján önkormányzata hivatalosan 1991-ben vette fel a kapcsolatot Gliwicével, legutóbb 2009-ben újították meg testvérvárosi megállapodásukat. Az önkormányzat képviselőinek 2013. évi gliwicei látogatásakor jelentették be, hogy a Bóna Kovács Károly által készített, Báthory István erdélyi fejedelmet, lengyel királyt ábrázoló szobruknak a másolatát Gliwice városának szándékoznak ajándékozni.
Farkas József György
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.