Kőrösi Csoma Sándor Napok
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és a Kovászna Városi Művelődési Ház szervezésében július 1–3. között tartják a Kőrösi Csoma Sándor Napok idei kiadását. A rendezvény védnöke Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
A mai program: Csomakőrösön a Debreczi Panzióban 9.30 órakor kezdődik a Kőrösi Csoma Sándor – az idő arcai című tudományos konferencia. A vendégeket köszönti Gyerő József, Kovászna város polgármestere és Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke. A tudományos konferencia 10–13, majd 14–16.30 óráig tart. 18–20 óráig Csoma útján két keréken – Zichó Viktor vetített képes úti beszámolója a kovásznai művelődési központban; 20 órától gyertyás-fáklyás ünnepélyes megnyitó és koszorúzás a Kovásznai Városi Művelődési Ház előtti téren, a Kőrösi Csoma Sándor-szobornál. A jelenlevőket köszönti Gyerő József, Kovászna város polgármestere, beszédet mond Mandics György író, rováskutató, Budapest; Szebeni Zsuzsa, Magyar Kulturális Intézet, Sepsiszentgyörgy; Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke; imát mond Péter Arthur római katolikus plébános. Közreműködik a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar Szántó Zsombor vezényletével, a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat, Moldovai Dóra, Molnár Anna, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai. 21 órától Csomakőrösön a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Otthonban a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad bemutatja a Lackfi János művei alapján készült Örök című előadást Molnár János rendezésében.
Pénteken: Csomakőrösön a Debreczi Panzióban 9–12, illetve 14–18 óráig folytatódik a tudományos konferencia; 19 órától gálaműsor Kovásznán a művelődési központban – fellép: Császár Katalin fuvolatanárnő és növendékei, Máthé Izabella, Huszár Kincső, Sebestyén-Lázár Kata, zongorán kísér Szabó-Siklódi Levente zongoratanár; Kanalas Éva énekművész, az Ojanna hangszínház alapítója, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa; a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad bemutatja a Lackfi János művei alapján készült Örök című előadását Molnár János rendezésében.
Későbbi időpontokra halasztott programok: szeptemberben lép fel Kovásznán és Csomakőrösön a debreceni Adyák Színpad; október 14-én nyílik meg Kovásznán a Kádár László Képtárban a Csoma-kiállítás Mi a te mítoszod? címmel a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében.
Zene
LEMEZBEMUTATÓ KONCERT. A sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán pénteken 19 órától a Sárik Péter Trió & Falusi Mariann lemezbemutató koncertje dzsesszesített magyar slágerekkel indítja a KultúrPark eseménysorozatát. Jegyek a kulturális szervezőirodában kaphatóak ma 9–15, pénteken 9–13 óráig (felnőtteknek 30 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej) és előadás előtt a helyszínen.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16.30-tól Nyúl Péter 2. – Nyúlcipő (románul beszélő) és 16.45-től magyarul beszélő, 18.15-től Halálos iramban 9. (román felirattal), 18.30-tól Még egy kört mindenkinek (magyar felirattal), 20.45-től Sokkal több, mint testőr 2. (magyarul beszélő), 21 órától Mandibules (román felirattal). Pénztárnyitvatartás és telefonos jegyfoglalás 10–13 és 15–21 óráig. Telefon: 0787 526 102; honlap: arta.cityplex.ro.
Kiállítás
Az Erdélyi Művészeti Központban (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 2. szám) a földszinti kiállítótérben július 2-án, pénteken 18 órától megnyitják Vetró Artúr (1919–1992) szobrászművész kiállítását. A vendégeket dr. Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti, a kiállítást megnyitja Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A tárlat kurátora Madaras Péter szobrászművész. A kiállítás megtekinthető augusztus 6-ig keddtől péntekig 10–17, szombaton 10–18 óráig.
Könyvbemutató
Kézdivásárhelyen az Erzsébet Teremben (44-es udvartér 1. szám) ma 18 órától Mandics György előadást tart A csíki csoda. A csíkiak származása a rováskrónikák tükrében címmel, és bemutatják Covid-kórház című, az Irodalmi Jelen Kiadónál idén megjelent regényét. ♦ Július 2-án, pénteken 18 órától ugyanott bemutatják Domokos Béla Út és ösvény című új verseskötetét. A könyvet Iochom István újságíró, író, lapunk munkatársa ismerteti és beszélget a szerzővel. A könyv a helyszínen megvásárolható.
Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban július 2-án, pénteken 17 órától bemutatják Mikola Csongor Lelkünk harangjai című verseskötetét. Meghívott díszvendég Reisinger János irodalomtörténész.
Hitvilág
SZENT JÓZSEF-TEMPLOM. Ma 18 órától az esti szentmisén befejeződik a hivatásokért végzett egy hónapig tartó imádság, amelyet a sepsiszentgyörgyi medjugorjei imacsoport kezdeményezett. A szentmisét Böjte Csaba OFM mutatja be. Adományokat elfogadnak, a perselyezés a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára történik.
Képernyő
RTV2. Ma 13 órától: Színek és fények – A XI. Kolozsvári Magyar Napok keretében nyitották meg az Erdély festészete a két világháború között című kiállítást. Ennek újszerűsége a jellegzetes erdélyi stílus, a három meghatározó irányzat – a nagybányai iskola, a székelyföldi festészet és a polgári, főleg szász festészet – kiemelésében rejlett. A művek jelentős részét a Németországban élő dr. Böhm József gyűjteménye képezte, amelyet a Maros Megyei Múzeum és a Kolozsvári Művészeti Múzeum tulajdonában lévő festmények egészítettek ki. A tavalyi kiállítást Murádin Jenő művészettörténész tárlatvezetésével tekinthetjük meg. És azt tudta? – elefántcsonttorony.
Apróhirdetések, gyászjelentők
Értesítjük hirdető ügyfeleinket, hogy a Háromszék nyomtatott változatában az apróhirdetést, a gyászjelentőt, a részvétnyilvánítást és a megemlékezést online, bankkártyás fizetéssel is elfogadjuk. Az új rendszer a következőképpen érhető el: a www.3szek.ro honlapon kattintson az Online apróhirdetések menüre/bannerre, töltse ki a megfelelő mezőket a hirdetés szövegével, válassza ki a megjelenés dátumát – ismétlődő hirdetés esetén a dátumokat –, és a lap alján kattintson a „Megrendelés küldése a korrektúrához” gombra. Kollégáink a megadott e-mail-címre visszaküldik a javított szöveget, azt ellenőrizze, majd a „Megrendelem” gombra kattintva bankkártyával fizetheti ki a visszaigazolt összeget.
Apróhirdetési, illetve reklámirodánk a megszokott program szerint, hétfőtől csütörtökig naponta 9–16, pénteken 9–14 óráig tart nyitva. Online apróhirdetési szolgáltatásunk nyitvatartási rendtől függetlenül bármikor igénybe vehető, a következő napra megrendelt hirdetést azonban legkésőbb 18 óráig kérjük feltenni és kifizetni.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Pénteken 8.30–13 óráig Rétyen a 2-es, 7-es transzformátorállomás körzetében, a TNT, OMV és Lukoil benzinkutaknál (a rétyi útkereszteződsnél) szünetel az áramszolgáltatás.
ÚJ TELEFONSZÁM. A Nyugdíjasok Sugás Szövetsége a tagság tudomására hozza, hogy megváltozott az iroda telefonszáma. Az új szám: 0771 122 156.
A GUZSALYAS ALAPÍTVÁNY kézműves-foglalkozásai: csütörtökönként 17–20 óráig mesés kézműves-foglalkozás, keddenként 17.30–19.30 óráig agyagozás. Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Míves Ház, Kós Károly út 5A. Érdeklődni a 0267 311 732-es vagy a 0745 076 531-es telefonon lehet.
HIBAIGAZÍTÁS. A kibontakozáshoz szeretet kell című, keddi lapszámunkban megjelent cikkünkben tévesen írtuk, hogy Lőfi Gellért a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója. Az intézmény igazgatója ugyanis Sebestyén-Lázár Enikő. A tévedésért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Császár Bálint utcai Farma-Line I. (a Farma-Line III. helyett, 0367 412 103, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.